BL: Ez más volt, mint amikor legutóbb itt jártunk – Simeone

R. B.R. B.
2021.11.04. 08:50
null
Simeonénak (balra) tetszett, ahogyan csapata tíz emberrel védekezett (Fotó: AFP)
A Liverpool továbbjutott a legjobb tizenhat közé a Bajnokok Ligájában, mivel hazai pályán 2–0-ra legyőzte az Atlético Madridot. Íme, Jürgen Klopp és Diego Simeone értékelése!

 

„Szinte tökéletes volt a mérkőzés számunkra, ahogy terveztük – idézi az UEFA honlapja Jürgen Kloppot, a Liverpool német menedzserét. – A legjobbkor szereztük a gólokat. Az Atlético merészebben játszott, mint a madridi mérkőzésen, de álltuk a sarat. Ki kell emelni, Trent [Alexander-Arnold] két csodálatos gólpasszt adott. A befejezések is fantasztikusak voltak, főleg Sadio Manéé.”

„A Liverpool jól kezdte az első félidőt, ahogy mi is – így Diego Simeone, az Atlético Madrid argentin vezetőedzője. – Volt két lehetőségünk, aztán a gólok és a kiállítás komplikálttá tették a helyzetet. Nem tudtunk úgy játszani, ahogy akartunk. A második játékrészben ráéreztünk, hogy az emberhátrányban lévő csapat jobban védekezik. Erre építve bíztunk abban, hogy sikerül betalálnunk, ám nem sikerült. Luis Suárez gólja valóban les volt, igaz, nem sokon múlt. Ez más volt, mint amikor legutóbb itt jártunk [2020 márciusában az Atlético győzött az Anfielden – a szerk.]. Akkor végig meccsben voltunk, most az első félidőtől kezdve elúszott a győzelem lehetősége.”

Négy forduló után az Atlético Madrid a 3. helyen áll a csoportban.

„Tudtuk, hogy az utolsó pillanatig nehéz lesz. Három csapat versenyez a továbbjutásért, izgalmas mérkőzések várnak ránk” – tette hozzá Simeone.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
B-CSOPORT
LIVEPROOL (angol)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 2–0 (2–0)
Liverpool,
Anfield, 51 347 néző.Vezette:Makkelie (holland)
LIVERPOOL:Alisson – Alexander-Arnold (N. Phillips, 90+4.), Van Dijk, Matip, Cimikasz – Oxlade-Chamberlain (Minamino, 78.), Fabinho (Thiago Alcantara, 59.), J. Henderson – Szalah, Diogo Jota, Mané (Firmino, a szünetben; Origi, 78.).Menedzser:Jürgen Klopp
ATLÉTICO:Oblak – Felipe, Giménez, Hermoso – Trippier, Á. Correa (Serrano, 75.), De Paul, Koke (Matheus Cunha, 69.), Carrasco (Vrsaljko, 69.) – Luis Suárez (H. Herrera, 58.), Joao Félix (Renan Lodi, 58.).Vezetőedző:Diego Simeone
Gólszerző:Diogo Jota (13.), Mané (21.)
Kiállítva:Felipe (36.)

A B-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Liverpool FC 4 4
13–5 +8 12
2. FC Porto 4 1 2 1 3–6 –3 5
3. Atlético Madrid 4 1 1 2 4–6 –2 4
4. AC Milan 4 1 3 4–7 –3 1
Legfrissebb hírek

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
13 órája

Jürgen Klopp véleménye a kötelező ivószünetekről

Foci vb 2026
2026.06.25. 13:54

Jürgen Klopp: Vozinha egy egész nemzetet fosztott meg az ünnepléstől

Foci vb 2026
2026.06.16. 18:25

„A futballt túszul ejtették” – Jürgen Klopp ismét kritizálta a világbajnokságot

Foci vb 2026
2026.06.13. 19:10

„Egyszerűen vacak volt” – Klopp a nyitó meccsről

Foci vb 2026
2026.06.12. 11:52

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48
Ezek is érdekelhetik