BL: Egy egy lett, úgyhogy a nulláról indulunk – Csercseszov

BORBOLA BENCEBORBOLA BENCE
2022.08.03. 20:49
null
Csercseszov szerint nulláról indul a párharc Budapesten (Fotó: <a href="https://www.fradi.hu/" target="_blank">Fradi.hu</a>)
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros 1–1-et játszott idegenben az azeri Qarabag együttesével a labdarúgó Bajnokok Ligája 3. selejtezőkörének első mérkőzésén. Az FTC vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov a meccs utáni sajtótájékoztatón reagált a látottakra. 


– A második félidőben látszólag az eredmény tartására rendezkedett be a csapat. Elégedett a döntetlennel?

– Sokat nyomott a latban, hogy idegenben léptünk pályára, Bakiban kezdtük a párharcot. A lelátók tele voltak, zsúfolt stadionban játszottunk, és a meleg is befolyásoló tényező volt, nem véletlenül volt ivószünet. Ettől függetlenül a második félidőre nem azt kértem a játékosaimtól, hogy védekezzünk, védjük az eredményt. Sőt, ekkor is voltak helyzeteink, sajnálom, hogy ezeket nem használtuk ki.

– A játékkal elégedett volt?
– A játék és a végeredmény két különböző dolog, de mindent nem szeretnék megosztani arról, mit gondolok. Számomra egy a lényeg, a visszavágóig mindent átbeszélünk labdarúgóinkkal, és alaposan felkészülünk arra a mérkőzésre. Nem foglalkoztunk azzal sem, hogy az ellenfél négy játékosa nem léphetett pályára ezen a napon, arról pedig korai beszélni, hogy Budapesten ott lesznek a pályán, vagy sem.

– Az első mérkőzés után hogyan ítéli meg a továbbjutási esélyeket?
– A mostani találkozó végeredménye egy egy lett, úgyhogy a nulláról indulunk, azonos a két csapat továbbjutási esélye. Eddig öt kemény meccsen vagyunk túl a selejtezők alatt, hármat idegenben játszottunk, egyelőre nincs okom a panaszra. És hogy mennyire kemény mérkőzéseken vagyunk túl, jól jelzi, hogy milyen sok a sérült futballistánk.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

Qarabag (azeri))–FTC 1–1(Owusu 34., ill. F. Boli 17.)

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
Tegnap, 12:54

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte meg a Szegedet

Vízilabda
2026.09.25. 22:31

Tokmac Nguennek hiányzik a Ferencváros, és tudja, ez az érzés sohasem múlik el

Minden más foci
2026.09.23. 10:52

Olvasóink többsége szerint szabályos volt Mariano Gómez találata a Nyíregyháza ellen

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 09:22

Szavazzon! Szabályos volt-e a ferencvárosi Mariano Gómez egyenlítő gólja a Nyíregyháza ellen?

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 19:16

Elbúcsúztatták Martos Győzőt

Magyar válogatott
2026.09.21. 13:04

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 06:43