BL: A szünet előtt nem játszottunk a BL színvonalán – Rose

2023.02.22. 23:50
null
Ha hiszik, ha nem, Guardiola (balra) boldogabb volt a lefújás után, mint Rose (Fotó: AFP)
Amint arról beszámoltunk, a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében az RB Leipzig 1–1-es döntetlent játszott a Manchester Cityvel hazai pályán az első mérkőzésen, amely után a lipcseiek edzője, Marco Rose önkritikusan elismerte, csapata nem játszott jól az első félidőben, míg Pep Guardiola szerint a Manchester City jó eredményt ért el Lipcsében.

 

A Leipzig vezetőedzője, Marco Rose csapata első félidőben mutatott teljesítményét igencsak éles kritikával illette a lefújás után.

„Két egymástól gyökeresen eltérő félidőt láthattunk. Az első félidőben jobbára csak nyomoztuk a labdát, amikor meg mégis nálunk volt, akkor nagyon rosszul játszottuk meg. A szünet után már jobbak voltunk, többször visszaszereztük a labdát, és már egészen úgy futballoztunk, ahogy terveztük. Ha többet birtokoltuk volna a labdát már az első félidőben, akkor többször támadhattuk volna le őket a saját térfelükön, de rengeteg labdát elszórtunk. Az első félidőben semmilyen tekintetben sem játszottunk a Bajnokok Ligájának megfelelő színvonalon” – idézte a német csapat vezetőedzőjét az uefa.com.

Kollégája, Pep Guardiola összességében boldogan értékelte a látottakat, az 1–1-es döntetlent csapata szempontjából jónak tartja.

„A második félidőben nem tudtunk javulni az elsőhöz képest, miután a lipcseiek jóval feljebb tolták letámadásuk vonalát. A kapott gól után nem estünk össze, és jó utolsó percet tudtunk produkálni. Mindkét félidőben voltak nagy helyzeteink, számunkra jó eredmény született. Tulajdonképpen az egész mérkőzéssel elégedett lehetek. Sok nagy csapat kiesett már ebből a sorozatból, mi pedig még itt vagyunk. Ha viszont valaki arra számított, hogy idejövünk, és 4–0-ra simán győzünk, azt ki kell ábrándítsam, erre nem vagyunk képesek” – mondta a BT Sportnak a spanyol tréner.

Xavier Schlager nagyot hibázott a Manchester City góljánál, s a találkozó után elismerte, nem hozott jó döntést a félidő közepén.

„Laimerhez szerettem volna passzolni a labdát, hogy aztán a jobb oldal felé indulhasson meg vele, de éppen ez volt a baj. Annyira keveset volt nálunk a labda az első félidőben, hogy amikor mi birtokoltuk, túlságosan izgultunk, és ilyenkor óhatatlanul rossz döntést hoz az ember. Az első félidőben huszonhat százalékban birtokoltuk a labdát, ami nagyon kevés. Jó pozíciókban voltunk, de rossz döntéseket hoztunk az első félidőben, a másodikra azonban ezen tudtunk változtatni. Ha hozol néhány jó döntést, máris meg tudod tartani a labdát, és máris az ellenfélnek kell futnia a labda után, s akkor a másik csapat hoz majd rossz döntéseket” – fogalmazott a mérkőzés után a lipcseiek osztrák középpályása.

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHATNAK BŐVEBBEN!

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
LEIPZIG (német)–MANCHESTER CITY (angol) 1–1 (0–1)
Lipcse,
Red Bull Aréna, 45 228 néző. Vezette: Gözübüyük (holland)
LEIPZIG: Blaswich – Klosterman, (Henrichs, a szünetben), Orbán, Gvardiol, Halstenberg (Raum, 89.) – Szoboszlai, Laimer, Forsberg (Nkunku, 66.), X. Schlager (A. Haidara, 82.), Werner – André Silva (Poulsen, 82.). Vezetőedző: Marco Rose
MAN. CITY:
Ederson – Walker, Akanji, Dias, Aké – Mahrez, Rodri, Bernardo Silva, Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
Gólszerző: Gvardiol (70.), ill. Mahrez (27.)

Legfrissebb hírek

„Teljes kudarc” – komoly beszélgetésekre készülnek Lipcsében a müncheni kiütéses vereség után

Német labdarúgás
2 perce

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
13 órája

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A PSV tizenegyest hibázott, Willi Orbánék begyűjtötték a három pontot

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Nkunku triplázott, a Leipzig hattal küldte haza a Frankfurtot

Német labdarúgás
2026.10.10. 20:27

Nagelsmann visszatéréséről pletykálnak Lipcsében – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.09. 10:54