BL: Nagyon fáj. Az első hatvan percben jól ment minden – Kimmich

CS. M.CS. M.
2023.04.11. 23:40
null
Kimmich rendkívül csalódott volt a manchesteri vereség után (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City remek játékkal 3–0-ra legyőzte a Bayern Münchent hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi odavágóján. A meccs után a bajorok középpályása, Joshua Kimmich, illetve Pep Guardiola, a City edzője is elmondta véleményét.

 

„Igazi Bajnokok Ligája-csata volt két topcsapat között. Bő egy óráig szoros meccs volt, sokszor ők játszottak jobban. A második félidőt is jobban kezdték, de a mérkőzés utolsó harmadában mi voltunk a jobbak. Ami a visszavágót illeti, tudom, mit jelent pályára lépni az Allianz Arénában, nem dőlhetünk hátra, idegenben valami újjal kell előrukkolnunk. Ahhoz, hogy ezeket a csapatokat kiejtsük, két jó meccset kell vívni!” – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón Guardiola.

Kimmich érthetően csalódott volt, ő a Prime Videónak nyilatkozott:

„Nagyon fáj. Az első hatvan percben jól játszottunk. A második gól után hibát hibára halmoztunk védekezésben, míg a túloldalon sok helyzetet hagytunk ki. Igazán kemény este volt ez számunkra.”

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

MANCHESTER CITY (angol)–BAYERN MÜNCHEN (német) 3–0 (1–0)
Manchester, City of Manchester Stadion, 52 257 néző. Vezette: Gil Manzano (spanyol)
MAN. CITY:
Ederson – Akanji, Dias, Aké – Stones, Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Julián Álvarez, 68.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
BAYERN:
Sommer – Pavard, Upamecano, De Ligt, A. Davies (Cancelo, 81.) – Goretzka, Kimmich – K. Coman, Musiala (Mané, 69.), L. Sané – Gnabry (Th. Müller, 80.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
Gólszerző:
Rodri (27.), Bernardo Silva (70.), Haaland (76.)

Legfrissebb hírek

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
9 órája

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24