BL: Nem érzem azt, hogy 3–0-s vereséget érdemeltünk – Tuchel

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2023.04.12. 08:19
null
Thomas Tuchel nem érzi igazságosnak a háromgólos különbséget (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Manchester City remek játékkal 3–0-ra legyőzte a Bayern Münchent hazai pályán a labdarúgó Bajnokok Ligája negyeddöntőjének keddi odavágóján. A találkozó után a bajorok vezetőedzője, Thomas Tuchel értékelte az összecsapást.

 

„Nem érzem azt, hogy 3–0-s vereséget érdemeltünk, de ez van, innen már nagyon nehéz lesz megfordítani. Realisták vagyunk, de nem adjuk fel. A párharcnak még nincs vége” – nyilatkozta Thomas Tuchel.

A német szakember szerint csapata rendkívül szerencsétlen volt, Rordi góljával nem lehetett mit tenni.

„Rendkívül nehéz felállni abból, ha a City ilyen góllal szerez vezetést. Az első félidőben jól reagáltunk, másodikban pedig még jobban. Azokban a periódusokban, amikor egy gól nagy önbizalmat adott volna nekünk, akkor éppen az ellenkező történt” – utalt arra Tuchel, hogy Rodri gólja előtt Jamal Musialának volt nagy lehetősége a gólszerzésre, illetve, hogy a második félidőt agresszívebben kezdte csapata.

A Bayern München vezetőedzője az igencsak gyengén teljesítő, a második gólban óriásit hibázó Upamecanóról is nyilatkozott.

„A második gólnál megfordult a momentum. Egyéni hibából született a találat, egy ilyen rossz döntést a legmagasabb szinten brutálisan megbüntetnek. Ekkora baklövés nem történhetne meg, főleg a pályának azon a részén” – tette hozzá Tuchel.

A Bayern München április 19-én fogadja a Manchester Cityt az Allianz Arénában a BL-negyeddöntő visszavágóján.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS

MANCHESTER CITY (angol)–BAYERN MÜNCHEN (német) 3–0 (1–0)
Manchester, City of Manchester Stadion, 52 257 néző. Vezette: Gil Manzano (spanyol)
MAN. CITY:
Ederson – Akanji, Dias, Aké – Stones, Rodri – Bernardo Silva, De Bruyne (Julián Álvarez, 68.), Gündogan, Grealish – Haaland. Menedzser: Pep Guardiola
BAYERN:
Sommer – Pavard, Upamecano, De Ligt, A. Davies (Cancelo, 81.) – Goretzka, Kimmich – K. Coman, Musiala (Mané, 69.), L. Sané – Gnabry (Th. Müller, 80.). Vezetőedző: Thomas Tuchel
Gólszerző:
Rodri (27.), Bernardo Silva (70.), Haaland (76.)

Legfrissebb hírek

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
2025.09.12. 13:39

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59

Nézőcsúcsot dönt a Bayern München–Leverkusen női rangadó

Német labdarúgás
2025.09.01. 21:37

Nem borult a papírforma Augsburgban, ötgólos meccsen nyert a Bayern

Német labdarúgás
2025.08.30. 20:39

Váratlan fordulat, mégsem lesz a Bayern játékosa Nicolas Jackson?

Német labdarúgás
2025.08.30. 18:20

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17

Nagyot kínlódott a Bayern, de a 94. percben fejelt Kane-góllal továbbjutott a Német Kupában

Német labdarúgás
2025.08.27. 22:48

A szokás rabjai – Malonyai Péter jegyzete

Német labdarúgás
2025.08.23. 07:09
Ezek is érdekelhetik