BL: „Sajnos, igazam lett” – Pintér Attila már márciusban látta a gondokat

2023.07.20. 15:57
null
Pintér Attila (Fotó: Földi Imre)
Mint ismert, a Ferencváros a feröeri KÍ Klaksvík ellen összesítésben 3–0-val kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjéből. A zöld-fehérek bukása kapcsán a 2004-es bajnokcsapat vezetőedzője, Pintér Attila is elmondta véleményét a Nemzeti Sportnak.

 

Történelmi blama: a feröeri KÍ kiütötte a Ferencvárost a BL-ből
Kiesés, kirúgás – Deák Zsigmond
Nincs vége az európai kalandnak, így juthat Ekl-csoportkörbe az FTC
Az FTC Máté Csabát bízta meg a vezetőedzői feladatok ellátásával
Szavazás: mit gondol Sztanyiszlav Csercseszov menesztéséről?

„Nem tükrözi a csapat játéka és hozzáállása azt a rengeteg munkát, amelyet Kubatov Gábor fektetett a klubba, s ezt a szerdai mérkőzés is hűen tükrözte. Már a Leverkusen elleni mérkőzéssel kapcsolatosan is nyilatkoztam, ha nincs alázat, megfelelő hozzáállás, a németek ellen sem lesz továbbjutás. Sajnos, igazam lett. Csak a magyar bajnokság megnyerése nem elegendő a sikeres nemzetközi kupaszerepléssel, a folyamatos kemény szakmai munka, illetve a játékosok még határozottabb még alázatosabb taktikai fegyelmezettsége nélkül csak a szerdaihoz hasonló eredmények születhetnek. A Ferencváros senki számára sem jelenthet ugródeszkát. A szurkolók nem ezt érdemelték.” – mondta el a Nemzeti Sportnak Pintér Attila.

BAJNOKOK LIGÁJA, SELEJTEZŐ
1. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
FERENCVÁROS–KÍ (feröeri) 0–3 (0–3)
Budapest,
Groupama Aréna, 18 187 néző. Vezette: Smajc (szlovén)
FTC: Dibusz – Botka, S. Mmaee,Knoester, Civic (Marquinhos, 75.) – Baráth (Ben Romdan, a szünetben), Gojak (Makreckis, a szünetben) – Abu Fani, Zachariassen (Lisztes, 57.), A. Traoré (Owusu, 57.) – Varga B. Vezetőedző: Sztanyiszlav Csercseszov
KÍ: J. Johansson – B. Petersen, Faerö, Forren – R. Joensen (Patrick Da Silva, 75.), Andreasen, D. Pavlovics (Hansson, a szünetben),Danielsen – Frederiksberg (Mikkelsen, 56.), Kassi (Gussias, 73.), Kronberg (Latif, 90+4.). Vezetőedző: Magne Hoseth
Gólszerző: Frederiksberg (8., 32. – az elsőt 11-esből), Kassi (45+3.)
Továbbjutott: a , 3–0-s összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

 

Legfrissebb hírek

A Fradi nyerte meg a derbit a női NB I-ben, Miskolcon gálázott az ETO

Labdarúgó NB I
5 órája

FTC: „Csak egy sokat dolgozó fiú vagyok a klubban” – Kubatov Gábor indul az októberi elnökválasztáson

Labdarúgó NB I
11 órája

A Fradi 15 év után áll kieső helyen, de ha Zalaegerszegen győz, előz

Labdarúgó NB I
2026.08.14. 14:21

Őrizetbe vettek két lengyel szurkolót, akik az FTC drukkereire támadtak

Európa-liga
2026.08.14. 13:45

Ekkor játszik a Trabzonsporral a Ferencváros az Európa-liga főtáblájáért

Európa-liga
2026.08.14. 13:25

Kristoffer Zachariassen a nagy pillanatok embere

Európa-liga
2026.08.14. 10:58

Dibusz Dénes szerint csapatként lehet esélyük a Trabzonspor legyőzésére

Európa-liga
2026.08.14. 09:56

„A 82. percben jött a Górnik tragédiája” – lengyel lapszemle

Európa-liga
2026.08.14. 07:40