BL-selejtező: Turi Géza szerint lefutott párharc a Fradi elleni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2023.07.04. 18:34
null
Turi Géza 16 éve él Feröeren (Fotó: ki.fo)
Turi Géza, a KÍ Klaksvík labdarúgócsapatának kapusedzője szerint a Ferencvárosból Varga Barnabás jelentheti a legnagyobb veszélyt a feröeri kapura a két együttes Bajnokok Ligája-selejtezős párharcában.

 

Az első mérkőzésre a szigetországban kerül sor jövő kedden, majd július 19-én a Groupama Arénában rendezik a visszavágót.

„Kicsit örülök neki, hogy a Ferencvárost kaptuk, hiszen így hazalátogathatok Magyarországra. Kicsit viszont nem örülök, mert hozzánk képest a Ferencváros nagy klub, amelynek teljesen profi körülmények között készülve a mi kis félamatőr csapatunk ellen kell majd játszania” – mondta az M1 aktuális csatornának a 49 éves szakember.

„Valószínűleg ez egy lefutott párharc, de azért megpróbáljuk megnehezíteni a Ferencváros dolgát, főleg az itthoni mérkőzésen” – tette hozzá Turi.

A jelentős játéktapasztalattal rendelkező kapusedző arra is kitért, hogy bár sok új futballista érkezett a magyar bajnokhoz, már gondolkodott azon, hogy melyik csatár jelentheti majd a legnagyobb veszélyt a KÍ kapujára.

„Szerintem Varga Barnabás fog kezdeni, és ő lesz az a csatár, akire majd nagyon oda kell figyelnünk” – hangsúlyozta a Zalaegerszeggel 2002-ben bajnoki címet szerző hálóőr.

„Ha mindkét mérkőzésen megúsznánk egy-két kapott góllal, azzal elégedett lennék, illetve ha valahogy tudnánk egy gólt rúgni a hazai mérkőzésen, akkor aztán végképp elégedett lennék” – zárta gondolatait Turi Géza.

Ha a Ferencváros megnyeri a párharcot, a második körben a svéd BK Häcken vagy a walesi New Saints FC együttesével találkozik.

Legfrissebb hírek

Bukarestben is kikapott a Ferencváros a női kézi BL-ben

Kézilabda
3 órája

Női NB I: a Ferencváros nyolcgólos meccsen győzött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
5 órája

Tizenöt gólt szerzett a Ferencváros Magyar Kupa-meccsen Szarvaskenden

Labdarúgó NB I
Tegnap, 17:50

Férfi vízilabda Magyar Kupa: 18 gólos sikert aratott a BVSC és a Fradi is

Vízilabda
2025.09.12. 20:31

Izraelben folytatja a Ferencvárossal szerződést bontó támadó – hivatalos

Minden más foci
2025.09.12. 17:14

Vereség Oslóban, nehéz helyzetből várja a visszavágót a Ferencváros a női BL-selejtezőben

Bajnokok Ligája
2025.09.11. 20:56

Oroszországba adta kölcsön örmény játékosát az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 18:01

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
2025.09.10. 14:06
Ezek is érdekelhetik