Feröeren indul a Fradi BL-kalandja; Szoboszlai először edz a Liverpoollal

L. P. I.L. P. I.
Vágólapra másolva!
2023.07.10. 22:51
A Nemzeti Sport keddi számából ajánljuk:

Vége az uborkaszezonnak, kedd este Klaksvíkban pályára lép a Ferencváros. Borbola Bence a feröeri zimankós nyárból adott kétoldalas helyzetjelentést, Sztanyiszlav Csercseszovval, Hajnal Tamással és persze a feröeri mindennapokkal.
Vége az uborkaszezonnak, kedd este Klaksvíkban pályára lép a Ferencváros. Borbola Bence a feröeri zimankós nyárból adott kétoldalas helyzetjelentést, Sztanyiszlav Csercseszovval, Hajnal Tamással és persze a feröeri mindennapokkal.

Kerkez és Szalai még a sorára vár, Szoboszlai viszont edzésre jelentkezik. A 70 millió euróért a „vörösökhöz” szerződő magyar válogatott csapatkapitány először találkozik a társakkal, akik között rajta kívül is szép számmal lesznek újonnan érkezők.

Nagy Péter röpikapitány szerint jó a kijelölt út. A férfiválogatottat irányító szakember az Ezüst Európa-liga második helye után úgy érzi, helyes az irány, és kifejezetten feltöltötték a csapattal eltöltött hetek. És a rutinosabb nagy nevek helyett továbbra is a fiatalokhoz ragaszkodik. Papp Bálint interjúja.

És ha kedd, akkor Junior – a korosztályos Eb-n taroló úszókkal.

Legfrissebb hírek

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
7 órája

A Puskást legyőző ETO telel az élen; Két magyarral győzött a Liverpool, de Szoboszlai kihagyja a következő meccset

E-újság
2025.12.20. 23:50

MLSZ-elemzés: hét éve javuló tendenciát mutat az NB I; Kós Hubert: Van esélyem akár még nagyobb eredmények elérésére

E-újság
2025.12.19. 23:45

Dárdai Pál újra a magyar futballban: az Újpest FC sportigazgatója lett; Mészáros Lőrinc: A miénk nem egyszerűen futballakadémia, hanem egy komplett sportfalu

E-újság
2025.12.18. 23:56

Thomas Bach: Önöknél otthon érzem magam; Az ETO FC elleni rangadóval zárja az őszi szezont a Puskás Akadémia

E-újság
2025.12.17. 23:59

Dembélé újabb koronája; Valter Attila magasabb polcon

E-újság
2025.12.16. 23:50

Buszsofőrök az NB I-es csapatoknál; Bárány Donátra az FTC után államvizsga vár

E-újság
2025.12.15. 23:31

Harmincéves a Bosman-szabály; Gálaesttel ünnepel a MOB

E-újság
2025.12.15. 00:49
Ezek is érdekelhetik