Tizenegyest ért Hummels becsúszása? A védő szerint nem! Szavazzon!

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.02.21. 09:36
Hummels nem hitt a szemének (Fotó: Getty Images)
Mats Hummels szerint egyáltalán nem előzte meg szabálytalanság azt a büntetőt, amellyel a PSV Eindhoven egyenlített kedden a Borussia Dortmund elleni, 1–1-es döntetlennel zárult első mérkőzésen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében.

A német együttes a korábban a riválisnál futballozó Donyell Malennek egy védőről a rövid felső sarokba pattanó lövéséből szerzett vezetést Eindhovenben, a holland válogatott csatár nem is ünnepelte gólját, szinte elnézést kérően tette maga elé kezeit, majd keresztet vetve az égre mutatott. Malen 81 találkozón ötvenszer talált be, amíg 2018 és 2021 között a holland csapatnál futballozott.

A második félidőben a PSV – amelyet a korábban a Ruhr-vidéki gárdánál is dolgozó Peter Bosz irányít – Luuk de Jong büntetőjével egyenlített. A tizenegyest megelőző szituáció nem minden érintett szerint volt szabálytalan.

„Egyáltalán nem volt tizenegyes. Egyáltalán. Becsúsztam, tisztán eltaláltam a labdát, megváltoztatva az útvonalát, és csak egészen minimálisan értünk egymáshoz” – idézte fel az esetet a szabálytalanságot elkövető Mats Hummels. Csapattársai is reklamáltak az ítélet ellen, ám Szrdjan Jovanovics kitartott döntése mellett.

„A játékvezető úgy határozott, hogy büntető volt. Bárcsak megnézte volna a képernyőt. Nagyon biztos volt a döntésében” – fogalmazott diplomatikusabban Edin Terzic, a Dortmund vezetőedzője. Hozzátette ugyanakkor, hogy így saját közönségük előtt kell nyerniük, ezzel kiharcolva a nyolc közé kerülést.

A BÜNTETŐ

SZAVAZÁS

Hummels szabálytalan volt?

  • 1167 szavazat (31%)
  • 2633 szavazat (69%)

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

A PSV középpályása, Joey Veerman szerint a második félidőben a vendégek irányították a játékot.

„Az első félidőben és az egész meccset tekintve jobb lehetőségeink voltak, mint a Dortmundnak – vélekedett. – Remekül futballoztunk ma, és ezt idegenben is meg tudjuk tenni.”

A visszavágót március 13-án rendezik Dortmundban.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
PSV Eindhoven (holland)–Borussia Dortmund (német) 1–1 (0–1)
Eindhoven, Philips Stadion, 34 950 néző. Vezette: Szrdjan Jovanovics (szerb)
PSV: Benítez – Teze, Schouten, Boscagli (Obispo, 90.), Dest – Szaibari (Mauro Júnior, 83.), Veerman, Tillman – J. Bakayoko, L. de Jong, Lozano (Pepi, 75.). Vezetőedző: Peter Bosz
DORTMUND: A. Meyer – Ryerson, Hummels, N. Schlotterbeck, Maatsen – Sabitzer, Can – Malen (Özcan, 82.), Reus (Brandt, 62.), Sancho (M. Wolf, 68.) – Füllkrug (Moukoko, 82.). Vezetőedző: Edin Terzic
Gólszerző: L. de Jong (56. – 11-esből), ill. Malen (24.)

A JÁTÉKNAP MÁSIK MÉRKŐZÉSÉN
Internazionale (olasz)–Atlético Madrid (spanyol) 1–0 (0–0) 
Milánó, San Siro, 73 709 néző. V: Kovács (romániai)
Inter: Sommer – Pavard, De Vrij, Bastoni – Darmian (Dumfries, 68.), Barella, Calhanoglu, Mhitarjan (Frattesi, 72.), Dimarco (Carlos Augusto, 69.) – M. Thuram (Arnautovic, a szünetben), Lautaro Martínez (Alexis Sánchez, 88.). Vezetőedző: Simone Inzaghi
Atlético Madrid: Oblak – Witsel, J. Giménez (Szavics, a szünetben), Hermoso (Mandava, 68.) – Molina (Pablo Barrios, 68.), De Paul, Koke, Saúl Níguez (Morata, 54.), Lino – Griezmann (Á. Correa, 78.), M. Llorente. Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: Arnautovic (79.)

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
14 órája

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24
Ezek is érdekelhetik