Csaknem másfél évtizedes átkot törne meg az Arsenal a nyolc közé jutással a BL-ben

GY. B.GY. B.
2024.03.12. 10:28
Pepe (balra) és Gabriel Martinelli nagy csatát vívott Portóban – utóbbi játéka kérdéses kedd este (Fotó: Imago Images)
Portóban meglepetésre vereséget szenvedett az Arsenal, ám a hazai visszavágó előtt természetesen bizakodnak a londoniak. A portugáloknál ismét pályára lép a BL doyenje, a 41 éves Pepe.

Hiába topcsapat a Porto, jókora meglepetésnek számított, hogy a BL-nyolcaddöntő első, portugáliai felvonásán kapott gól nélkül győzte le az Arsenalt. Meglehet, az 1–0-s sikerhez szerencse is kellett, hiszen Galeno az utolsó pillanatban lőtt bombagólt, ám tény, hogy a kék-fehérek előnnyel és önbizalommal mehetnek a londoni visszavágóra.

Az első mérkőzést megelőzően a Portónak nem csupán a pályán voltak gondjai – döntetlen hazai pályán a Rio Ave ellen (0–0), majd váratlan vereség az Aroucától (2–3) –, hanem intézményes szinten is. A klubot 1982 óta vasmarokkal vezető Jorge Nuno Pinto da Costa elnök áprilisi újraválasztását erősen fenyegeti a csapat korábbi siker­edzője, André Villas-Boas, a rivális felbukkanása pedig erőszakhullámot generált a Porto háza táján (Villas-Boast és a családját is érte inzultus), miközben egy helyi bíróság a klub szurkolóinak országos érdeklődést kiváltó gyilkossági ügyét tárgyalja.

Tovább nehezítette a csapat helyzetét, hogy a keret egyik legjobb játékosa, az iráni válogatott Mehdi Taremi nem hosszabbította meg a nyáron lejáró szerződését, megegyezett az Inter­nazionaléval, majd sérülés miatt kihagyta az első mérkőzést. A csatár most már együtt edzett a többiekkel, de kérdéses a játéka.

Nem úgy a veterán Pepéé, aki 41 évesen a BL történetének legidősebb pályára lépő játékosa a kieséses szakaszban (ő a torna legidősebb gólszerzője is), nem mellesleg 2006. szeptember 26. után játszik ismét a Porto mezében Bajnokok Ligája-mérkőzést az Arsenal otthonában.

Természetesen az „ágyúsok” is nagyon készülnek a visszavágóra, és bár a hétvégén mintha megtorpantak volna – a Brentfordot csak kései góllal sikerült legyőzniük (2–1) –, a portói fiaskó óta Mikel Arteta menedzser játékosai alapvetően ott folytatták a gólgyártást, ahol előtte abbahagyták: 4–1 a Newcastle és 6–0 a Sheffield United ellen.

„A stadionunk olyan energiával telik meg, hogy olyat még nem láttak. Tizennégy éve nem tudunk bejutni a BL negyeddöntőjébe, ezért arra kérem a szurkolókat, mindenki olyan hangosan és szenvedéllyel szurkoljon, mint korábban soha! Ha ez sikerül, csodás pillanatok várnak ránk” – mondta Mikel Arteta a Brentford elleni bajnokit követő sajtótájékoztatón.

A londoniaknál erősen kérdéses a lábát elvágó Gabriel Martinelli és a vádlisérüléssel bajlódó Tomijaszu Takehiro játéka, térdsérülése miatt Jurrien Timber pedig biztosan kihagyja a visszavágót, a Portóból az egyaránt térdsérüléssel küszködő Zaidu Sanusi és Iván Marcano marad ki.

BAJNOKOK LIGÁJA 
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓK
21.00: Arsenal (angol)–Porto (portugál) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n! 
Az első mérkőzésen: 0−1

Bajnokok Ligája
2024.03.12. 10:04

Marc-André ter Stegen: Az idény legfontosabb meccse következik

KEZDÉS: 21.00. A Napolinál a 2025-ös klubvilágbajnokság miatt is fontos a BL-visszavágó.


 

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:19

Sallai Roland csapattársa lehet az Arsenal brazil szélsője – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.10. 18:25

Felkészülés: későn ébredt az Arsenal, a BVB nyerte meg az Emirates-kupát; odahaza verte az OM a Bilbaót

Angol labdarúgás
2026.08.09. 17:26

Vége a várakozásnak: Bruno Guimaraes az Arsenalban folytatja – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.08.08. 13:11

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18