Sokkoltak minket a semmiből egy góllal – Lőw Zsolt

K. B.K. B.
2024.05.01. 11:16
FC Bayern München v 1. FC Köln - Bundesliga
Lőw Zsoltot nem érte meglepetés a Real Madriddal kapcsolatban (Fotó: Getty Images)
A Bayern München másodedzője, Lőw Zsolt az M4 Sportnak nyilatkozott azután, hogy csapata hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Real Madriddal kedd este, a Bajnokok Ligája elődöntőjének „odavágóján”.

„Nem okozott meglepetést a mérkőzés, azt kaptuk, amit vártunk. Azzal a kicsi különbséggel, hogy nagyon szerettünk volna előnnyel utazni Madridba. Fontos lett volna a győzelem, hogy előnnyel érkezzünk a Bernabéuba, ahol nagyon nehéz nyerni. Tudtuk a Real Madridról, hogy képes a semmiből is gólt rúgni, elég egyetlen figyelmetlenség vagy védelmi hiba, és azonnal, kegyetlenül kihasználja. Most is ez történt, az első félidőben szinte kapura sem rúgtak, és egyetlen pici védelmi hiba után azonnal ők vezettek. Nagy dolog, hogy sikerült fordítanunk, de aztán megint elkövettünk egy apró hibát. Nagy kár érte” – fogalmazott Lőw Zsolt az M4 Sportnak.

Arról is beszélt, hogy a Real Madridot nagyon nehéz 90 percen keresztül folyamatosan kontroll alatt tartani és jobban játszani nála: „Ezért volt hullámzó a mérkőzés, mi erre számítottunk is. Volt két-három hatalmas helyzetünk, és ilyen szituációkban muszáj egyet-kettőt értékesíteni – akkor megint más a mérkőzés képe. Sajnos ez nem sikerült, aztán ők sokkoltak minket a semmiből egy góllal.”

Lőw Zsolt hozzátette: „Ez van, már elmúlt. Ez a történelem, es már előre kell tekinteni. Kilencven perc, két csapat játszik és a jobbik – amelyik győz – megy tovább.”

A teljes interjút ide kattintva tekintheti meg.

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Bayern München (német)–Real Madrid (spanyol) 2–2 (0–1)
München, Allianz Aréna, 75 000 néző. Vezette: Turpin (francia)
Bayern München: Neuer – Kimmich, Dier, Kim Min Dzse, Mazraui – Laimer, Goretzka (R. Guerreiro, a szünetben) – L. Sané (A. Davies, 87.), Th. Müller (Gnabry, 80.), Musiala – Kane. Vezetőedző: Thomas Tuchel
Real Madrid: Lunyin – Lucas Vázquez, Rüdiger, Nacho (Camavinga, 65.), F. Mendy – Tchouaméni, Valverde, Kroos (Brahim Díaz, 75.) – Bellingham (Modric, 75.) – Vinícius Júnior, Rodrygo (Joselu, 87.). Vezetőedző: Carlo Ancelotti
Gólszerző: L. Sané (53.), Kane (57. – 11-esből), ill. Vinícius Júnior (24., 83. – a másodikat 11-esből)

 

Legfrissebb hírek

Gombócból is sok: fél tucat gólt rámolt be a Bayern Willi Orbánék kapujába

Német labdarúgás
9 órája

Újraosztott Aranylabda, 5. rész: Manuel Neuer csaknem valóra váltotta a kapusok álmát

Képes Sport
2026.10.15. 12:44

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 10:37

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Újraosztott Aranylabda, 4. rész: Franck Ribéry máig nem emésztette meg a „csalást”

Képes Sport
2026.10.08. 16:02

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41