Videó: mint két éve a City ellen, most is „működött” a Real-szurkoló babonája

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.09. 14:18
Fotó: Getty Images
Az El Chiringuito kapta mikrofonvégre azt a madridi szurkolót, akinek – akárcsak a két évvel ezelőtti, Manchester City elleni BL-visszavágón – „működött” a rituáléja, a királyi gárda pedig megfordította a találkozót.

„A feleségemmel beszélek – válaszolta a riporter kérdésére a szurkoló. – Babonás vagyok. Amikor a Real Madrid fordított a City ellen az elődöntőben (2022-ben – a szerk.), épp kimentem a helyről, ahol néztem a meccset, a csapat pedig gólt szerzett. Az első gólnál épp a feleségemmel beszéltem telefonon, majd szinte azonnal jött a második gól is. Szóval most nem fogom letenni a telefont, mert a srácok mindjárt megszerzik a másodikat is.”

Másodperceken belül Joselu megszerezte csapata győztes gólját. 

„A klub tartozik nekem egy jeggyel és az utazással a döntőre!” – mondta az ünneplés után a szurkoló.

 

 

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37

Nyáron távozik a Bayerntől a BL-győztes középpályás – hivatalos

Német labdarúgás
2026.01.30. 12:34

Bundesliga: fordított az Augsburg, oda a Bayern München veretlensége

Német labdarúgás
2026.01.24. 17:32

Deloitte: továbbra is Real Madrid a leggazdagabb futballklub

Minden más foci
2026.01.22. 16:58

Sallai Roland beadásából gól született, a Galata döntetlent játszott az Atlético Madriddal

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 20:40

Újabb változás az élen, sem a Real Madrid, sem a Liverpool nincs az első ötben – íme, a frissített BL-erősorrend

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 13:37

A padról beszálló Olise gólt lőtt és három gólpasszt adott, a Bayern Lipcsében is kiütötte Gulácsiékat

Német labdarúgás
2026.01.17. 20:28

Bundesliga: a Bayernre is veszélyesek lehetnek a lipcsei pontrúgások

Német labdarúgás
2026.01.16. 11:12
Ezek is érdekelhetik