Marco Rose: Ilyen szinten apróságok döntenek

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2024.09.20. 00:15
Marco Rose szerint túl sokat hibáztak (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája alapszakaszának 1. fordulójában az Atlético Madrid a 90. percben esett góllal 2–1-re legyőzte az RB Leipziget. A találkozó után a két vezetőedző és a madridiak játékosa, a meccs embere, Antoine Griezmann értékelt.

 

„Tudtuk, ha hibázunk, az megbosszulja magát, és ez is történt, de higgadtak maradunk – kezdte a meccs legjobbjának megválasztott, gólt és gólpasszt jegyző támadó, Antoine Griezmann. – Az utolsó pillanatig hajtottunk, és szerencsére vannak olyan játékosaink, akik képesek gólokat szerezni. Minden mérkőzés nehéz, mindegy, milyen ellenfélről is van szó. Keményen kell dolgozunk, és így folytatni, jó úton járunk, de még az elején.”

„Jól kihasználták az egyik kontrából kialakult helyzetüket, de utána kontroll alatt tartottuk a támadásaikat. Próbáltunk különböző módokon gólt szerezni, volt három-négy helyzetünk, ám sokáig nem sikerült betalálnunk, a végén viszont Giménez nagyszerű góljának köszönhetően megnyertük a mérkőzést. Az egész csapat remek munkát végzett, és a kispadról beszálló játékosok is jó teljesítményt nyújtottak” – idézi az Atleti-vezetőedző, Diego Simeone szavait az UEFA.

A Leipzig trénere, Marco Rose így értékelt: „Ez a Bajnokok Ligája, ilyen szinten apróságok döntenek. A mérkőzést jól kezdtük, korán betaláltunk, de utána túl sokat hibáztunk. Az Atléticónak kiváló játékosai vannak, és a madridiak visszajöttek a meccsbe. A második félidőben kontrolláltuk a játékot, bár az ellenfélnek voltak lehetőségei, ami hazai pályán nem meglepő. Fájó utolsó perces góllal kikapni, ekkor nem védekeztünk jól, de mindenből lehet tanulni. Griezmann játékát öröm nézni, egyúttal nagy kihívást is jelent, mert remek futballista. Úgy jöttünk ide, hogy szeretnénk jó eredményt elérni, dolgoznunk kell tovább.”

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
ATLÉTICO MADRID (spanyol)–RB LEIPZIG (német) 2–1 (1–1)
Madrid, Metropolitano Stadion, 57 856 néző. Vezette: Kruzliak (szlovák)
ATLÉTICO: Oblak – M. Llorente, Le Normand, J. Giménez, Mandava, R. Riquelme (Samu Lino, 63.) – R. de Paul (Gallagher, 63.), Koke, Griezmann (Witsel, 90+2.) – J. Álvarez (Sörloth, 63.), Á. Correa (N. Molina, 66.). Vezetőedző: Diego Simeone
LEIPZIG: Gulácsi – Orbán, Lukeba, Raum – Henrichs (Geertruida, 70.), A. Haidara, Vermeeren (Seiwald, 60.), X. Simons (Elmasz, 83.) – Sesko (Poulsen, 70.), Nusa (Baumgartner, a szünetben) – Openda. Vezetőedző: Marco Rose
Gólszerző: Griezmann (28.), J. Giménez (90.), ill. Sesko (4.)

Bajnokok Ligája
2024.09.19. 23:00

Griezmann remeklésének köszönhetően fordított az Atlético a Lipcse ellen

Korán vezetést szereztek a németek, az Atlético francia sztárja mindkét hazai gólban kulcsszerepet vállalt.

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

„Messi mellett bezzeg nagy a pofád” – Bellingham és Romero alaposan kiosztotta egymást

Spanyol labdarúgás
2026.09.23. 21:16

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29

Eltiltás vár a madridi derbin bíráskodó játékvezetőre – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 08:41

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Mourinho kifakadt a Real Madrid veresége után, Pérez jelenetet rendezett a díszpáholyban

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 09:02