Szoboszlai Dominik ellenfélként tér vissza Lipcsébe

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2024.10.23. 10:36
Szoboszlai Dominik az előző fordulóban, a Bologna ellen 86 percet játszott, Lipcsében ismét a kezdőcsapat tagja lehet (Fotó: Getty Images)
A Liverpool középpályása először játszhat volt klubja ellen, míg Gulácsi Péter és Willi Orbán bizonyára mindent megtesz, hogy megállítsa az angol csapat rohamait.


Huszonhatodik meccsére készül Szoboszlai Dominik a Bajnokok Ligájában, és alighanem a szerda esti lesz az eddigi legkülönlegesebb találkozója. A 23 éves magyar válogatott középpályás először tér vissza Lipcsébe azután, hogy tavaly nyáron 70 millió euróért szerződtette őt a Liverpool. Az előző kiírásban az Európa-ligában szerepelt az angol klub, a mostani idényben viszont újra ott van a BL-ben, és a sorsolás szeszélye folytán Szoboszlai már a harmadik játéknapon összecsaphat korábbi csapattársaival. Igaz, az azóta eltelt másfél évben jelentősen átalakult a német klub kerete.

A negyvenkilencszeres válogatott futballista 2023 júniusában, a Frankfurt ellen 2–0-ra megnyert Német Kupa-döntőben játszott utoljára az RB Leipzigben, és góllal vette ki a részét a trófea megnyeréséből. Az akkori kezdőcsapatból azonban jelenleg csak négyen játszanak a lipcseieknél, Benjamin Henrichs, Lukas Klostermann, Amadou Haidara és Willi Orbán. Gulácsi Péter akkor még nem épült fel teljesen a térdszalagszakadásából, szerda este viszont Willi Orbán mellett bizonyára ő is ott lesz a pályán, és másokkal együtt az ő feladata lesz, hogy megállítsa a villámgyors Liverpooli támadásokat. Na meg Szoboszlai Dominikot.

A 31 éves Willi Orbán egyébként kiváló formában várja a mérkőzést, a hétvégi, Mainz elleni 2–0-s győzelem után a patinás Kicker beválasztotta őt a forduló válogatottjába, és a Bayern München csatára, Harry Kane mellett csak ő kapta meg a legmagasabbnak számító egyes osztályzatot. Gulácsi Péternek pedig azért lehet érdekes a szerdai mérkőzés, mert 2008 és 2013 között a Liverpool kötelékébe tartozott, igaz, tétmérkőzésen nem lépett pályára a felnőttcsapatban. Ő egyébként már védett korábbi klubja ellen, de a 2021-es nyolcaddöntő mindkét találkozóján 2–0-s vereséget szenvedett az RB Leipzig. És most sem a németek az esélyesek, pedig égető szükségük lenne a pont(ok)ra. Az első fordulóban az Atlético Madrid otthonában 2–1-re kaptak ki, az előző körben pedig otthon, emberelőnyben szenvedtek 3–2-es vereséget a Juventustól. És bár az alapszakasz végén a 32 csapatból csak nyolc esik ki automatikusan, egy újabb vereséggel nehéz helyzetbe kerülhetnek a lipcseiek.

„Jó lenne, ha a hétvégi mérkőzéshez hasonlóan a Liverpool elleni találkozót is kapott gól nélkül hoznánk le – idézte a klub hivatalos honlapja Gulácsi Pétert. – Persze tudjuk, hogy az angolok más szintet képviselnek, de készen állunk, és mindent megteszünk, hogy gólokat szerezzünk és megnyerjük az összecsapást.”

Ami abból a szempontból is különleges lehet, hogy legutóbb 2006 decemberében fordult elő, hogy BL-főtáblán játszott mérkőzésen mindkét pályára lépő csapatban volt magyar futballista. Akkor 2–2-es döntetlennel zárult az Anderlecht és az AEK Athén csatája, amelyen a hazaiaknál Juhász Roland, a vendégeknél Tőzsér Dániel is végigjátszotta a mérkőzést.
 

 

SZOBOSZLAI DOMINIK

GULÁCSI PÉTER

WILLI ORBÁN

BL-MÉRKŐZÉSEK SZÁMA

25

37

32

GYŐZELEM

10

15

12

DÖNTETLEN

4

5

4

VERESÉG

11

17

16

MAGYAR FUTBALLISTÁK A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ
3. FORDULÓ
18.45: Atalanta (olasz)–Celtic (skót) (Tv: Sport2)
18.45: Brest (francia)–Bayer Leverkusen (német) (Tv: Sport1)
21.00: Manchester City (angol)–Sparta Praha (cseh) (Tv: Sport2)
21.00: RB Leipzig (német)–Liverpool (angol) – élőben az NSO-n!
21.00: Barcelona (spanyol)–Bayern München (német) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!
21.00: Atlético Madrid (spanyol)–Lille (francia)
21.00: Benfica (portugál)–Feyenoord (holland)
21.00: Red Bull Salzburg (osztrák)–Dinamo Zagreb (horvát)
21.00: Young Boys (svájci)–Internazionale (olasz)

A FŐTÁBLA ÁLLÁSAMGyDVL-KGk 

P 

1. Aston Villa33––6–0+6 9 
2. Monaco321–9–4+5 7 
3. Sporting321–5–1+4 7 
4. Arsenal321–3–0+3 7 
5. Borussia Dortmund32–112–6+6 6 
6. Brest22––6–1+5 6 
7. Benfica22––6–1+5 6 
8. Bayer Leverkusen22––5–0+5 6 
9. Real Madrid32–18–4+4 6 
10. Liverpool22––5–1+4 6 
11. Juventus32–16–4+2 6 
12. Manchester City211–4–0+4 4 
13. Internazionale211–4–0+4 4 
14. Sparta Praha211–4–1+3 4 
15. Atalanta211–3–0+3 4 
16. VfB Stuttgart31113–4–1 4 
17. Paris SG31112–3–1 4 
18. Bayern München21–19–3+6 3 
19. Barcelona21–16–2+4 3 
20. Girona31–24–40 3 
21. Milan31–24–5–1 3 
22. Lille21–11–2–1 3 
23. Celtic21–16–8–2 3 
24. Feyenoord21–13–6–3 3 
25. Atlético Madrid21–12–5–3 3 
26. FC Bruges31–22–6–4 3 
27. PSV Eindhoven3–213–5–2 2 
28. Bologna3–120–4–4 1 
29. Sahtar Doneck3–120–4–4 1 
30. Dinamo Zagreb2–114–11–7 1 
31. RB Leipzig2––23–5–2 0 
32. Sturm Graz3––31–5–4 0 
33. Salzburg2––20–7–7 0 
34. Young Boys2––20–8–8 0 
35. Crvena zvezda3––32–11–9 0 
36. Slovan Bratislava3––31–11–10 0 

 

 

Legfrissebb hírek

Címlapsztori – Somogyi Zsolt jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Szoboszlai Dominik: Nagyon fontos a jó kapcsolat a sportolók és az újságírók között

Magyar válogatott
13 órája

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
15 órája

Honfitársainknál Szoboszlai az élen az EA FC legújabb kiadásában – íme, a magyar játékosok top 10-e

Minden más foci
2026.09.23. 19:00

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

„Ő egy igazi gép” – Andy Robertson Szoboszlai Dominik edzésmunkáját méltatta

Légiósok
2026.09.23. 12:50

Willi Orbán párját keressük a magyar válogatott védelmének közepére

Magyar válogatott
2026.09.23. 09:24

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33