Luka Modric: Ez egy újabb csalódást keltő este volt

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
2024.11.06. 07:50
Luka Modric szerint megérdemelten nyert a Milan (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Real Madrid hazai pályán 3–1-es vereséget szenvedett a Milan ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában. A mérkőzést követően Luka Modric csalódást keltő estéről beszélt, míg Carlo Ancelotti szerint van ok aggodalomra. Paulo Fonseca a helyzetkihasználást emelte ki, az ismét gólt szerző Álvaro Morata pedig úgy gondolja, ezzel a játékkal bármelyik csapat életét megnehezíthetik.

 

Paulo Fonseca, a Milan edzője így értékelt: „Azt hiszem, joggal mondhatjuk, hogy félelem nélkül játszottunk. Nem könnyű idejönni és a világ jelenlegi legjobb csapata ellen pályára lépni. Az első félidőben elképesztően jól teljesítettünk, a másodikban talán egy kicsit jobban szenvedtünk, mert a Madrid jobban nyomott, de végül egy csodálatos gólt szereztünk. Elképesztő helyzetkihasználással futballoztunk. Nagyon-nagyon boldog vagyok, mert bátran játszottunk”.

„Tény, hogy mind a pozíciós játékunkkal, mind a remek hozzáállásunkkal ki tudtuk használni a Madrid hibáit. Jól éreztük, hogy mikor kell gyorsítani és mikor kell nyomni. Az első félidő nagyon közel volt a tökéletes játékhoz, nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal” – értékelt Fonseca az UEFA oldalán.

Álvaro Morata, a Milan támadója is méltatta a spanyolokat, de a saját együttesét is. „A Madridnak nagyszerű csapata van. Sokat kellett dolgozni és futni, mindenki nagyon keményen dolgozott együtt. Ha úgy teljesítünk a pályán, mint tizenegy oroszlán, akkor bárkinek nehéz legyőzni minket.” Moratának ez volt a 13. mérkőzésén a hetedik gólja a Real Madriddal szemben, ennél többet egyik csapat ellen sem szerzett karrierje során.

Luka Modric, a Real Madrid középpályása érthető módon keserűen értékelt. „Ez egy újabb csalódást keltő este volt számunkra. Nehéz értékelni a mérkőzést. Voltak pillanatok, amikor rendben voltunk, de nem ez volt a legjobb teljesítményünk, nem játszottunk jól, a Milan jobb volt.”

A horvát elmondta, a csapat egésze csődöt mondott. „Egységesebbnek kell lennünk a pályán, és meg kell próbálnunk megoldásokat találni, mert jelenleg kicsit megosztottnak tűnünk a pályán, távol vagyunk egymástól. Vissza kell térnünk a fő erősségünkhöz, amit az elmúlt évek során megszereztünk. Biztos vagyok benne, hogy javulni fogunk, de időre van szükség .Csak hat pontunk van, és most nehéz meccsek előtt állunk. Össze kell tartanunk és megpróbálni kijavítani azt, amit rosszul csinálunk. Ez nem válság. Tizenkét éve vagyok itt, és nem először látom ezt a helyzetet. ” 

A Real Madridnak a Milan elleni fiaskóval véget ért a 15 mérkőzéses hazai veretlenségi sorozata a Bajnokok Ligájában. Carlo Ancelotti is az együttes egészénél látja a problémát. „Aggódhatunk, nem a legjobb formánkat mutatjuk. Nem vagyunk egységesek csapatként, és ezen változtatnunk kell. Hiányzik a rend a csapatból, és ennek következtében túl sok gólt kapunk.”

Az olasz tréner elmondta, hogy Fede Valverdének hátproblémái voltak, emiatt cserélte le őt a szünetben, majd a támadószekcióról beszélt. „Nem Vinícius Júniorral vagy Mbappéval van probléma. Hanem az a baj, hogy az ellenfelek nagyon könnyen kerülnek a kapunk közelébe veszélyes helyzeteket teremtve.”

Ancelotti szavait alátámasztja, hogy a Milannak kilenc kaput eltaláló lövése volt a Real Madrid ellen, ez a legtöbb, amivel a spanyol csapat szembenézett a Bajnokok Ligája csoportkörében a 2003–2004-es idény óta. A madridiak 2019 után kaptak sorozatban két hazai BL-meccs első félidejében legalább két gólt.

„Az utóbbi két vereség megmagyarázhatatlan. Most elemezni kell a helyzetet és gyorsan reagálni. A futball hozza az ilyen rossz pillanatokat. Ez a Madrid, nekünk mindig nyernünk kell, senki sem fogad el kifogásokat” – értékelt röviden Andrij Lunyin, a madridiak kapusa.

BAJNOKOK LIGÁJA, ALAPSZAKASZ 
4. FORDULÓ
Real Madrid (spanyol)–Milan (olasz) 1–3 (1–2)
Madrid, Santiago Bernabéu. V: S. Vincic (szlovén)
Real Madrid: Lunyin – L. Vázquez, Militao, Rüdiger, F. Mendy (Fran García, 74.) – Valverde (Camavinga, a szünetben), Tchouaméni (Brahim Díaz, a szünetben), Modric – Bellingham (Rodrygo, 74.), K. Mbappé, Vinícius Júnior. Vezetőedző: Carlo Ancelotti
AC Milan: Maignan – Emerson Royal (Calabria, 90+3.), Thiaw, Tomori, T. Hernandez – Y. Fofana, Musah (Pavlovics, 90+3.) – Pulisic (Loftus-Cheek, 70.), Reijnders, Rafael Leao (Okafor, 77.) – Morata (Abraham 70.). Vezetőedző: Paulo Fonseca
G: Vinícius (23. – 11-esből), ill. Thiaw (12.), Morata (39.), Reijnders (73.)

    
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGkP
1. Liverpool44––10–1+912
2. Sporting CP431–9–2+710
3. Monaco431–10–4+610
4. Borussia Dortmund43–113–6+79
5. Aston Villa33––6–0+69
6. Manchester City421110–4+67
7. Brest321–7–2+57
8. Internazionale321–5–0+57
9. Arsenal321–3–0+37
10. Juventus42117–5+27
11. Bayer Leverkusen42116–5+17
12. Lille42115–4+17
13. Celtic42119–907
14. Dinamo Zagreb421110–12–27
15. Barcelona32–110–3+76
16. Benfica32–17–4+36
17. Real Madrid42–29–7+26
18. Milan42–27–6+16
19. Feyenoord32–16–7–16
20. Atalanta312–3–0+35
21. PSV Eindhoven41217–5+25
22. VfB Stuttgart31113–4–14
23. Paris SG31112–3–14
24. Sparta Praha31114–6–24
25. Bayern München31–210–7+33
26. Girona41–34–8–43
27. FC Bruges31–22–6–43
28. Atlético Madrid31–23–8–53
29. Sahtar Doneck3–120–4–41
30. Bologna4–130–5–51
31. RB Leipzig4––44–9–50
32. Sturm Graz4––41–6–50
33. Crvena zvezda3––32–11–90
34. Salzburg3––30–9–90
35. Young Boys3––30–9–90
36. Slovan Bratislava4––42–15–130

 

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29