Az Atalanta edzője nekiesett Lookmannek a kihagyott tizenegyes után

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.02.19. 12:39
Gasperini nem értékelte, hogy Lookman végezte el az Atalanta büntetőjét (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, az Atalanta nagy meglepetésre vereséget szenvedett az FC Bruges ellen, így kiesett a Bajnokok Ligájából. A mérkőzés után az olaszok vezetőedzője, Gian Piero Gasperini nem értette, miért Ademola Lookman rúgta a büntetőt a mérkőzés fontos pillanatában.

Ademola Lookman a 46. percben szerezte az Atalanta első gólját a találkozón, ám ezt követően a 61. percben kihagyott egy tizenegyest, amit igen rossz szemmel nézett a bergamóiak trénere. 

„Lookmannek nem szabadott volna odaállni büntetőt rúgni. Ő az egyik legrosszabb tizenegyesrúgó, akit valaha láttam” – jelentette ki idegesen Gian Piero Gasperini a mérkőzés után. 

Az olasz mester ezt követően sem fogta vissza magát, és elárulta, mi bosszantotta fel igazán. 

„Borzasztó százalékkal értékesíti a büntetőket, még edzésen is. Retegui és De Ketelaere is ott voltak, de Lookman nagyon magabiztos volt a gólja után, és úgy döntött, elveszi a labdát. Ez egy olyan megmozdulás volt, amit egyáltalán nem értékelek” – fejtette ki a szakember. 

BAJNOKOK LIGÁJA 
A NYOLCADDÖNTŐBE JUTÁSÉRT, VISSZAVÁGÓK
Atalanta (olasz)–FC Bruges (belga) 1–3 (Lookman 46., ill. Talbi 3., 27., Jutgla 45+3.)
Kiállítva: Tolói (87., Atalanta)
Továbbjutott: a Bruges, kettős győzelemmel, 5–2-es összesítéssel

Legfrissebb hírek

La Liga: Lookman már orvosin az Atletinél – hivatalos

Spanyol labdarúgás
13 órája

Serie A: csaknem 30 lövés sem volt elég a comói gólhoz

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 17:17

Serie A: gyorsan döntött az Atalanta, kétgólos hátrányból nyert a Genoa

Olasz labdarúgás
2026.01.25. 17:22

Hátránnyal indított, végül négyet vágott és nyert Prágában az FC Barcelona

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 22:58

Az FC Bruges Kazahsztánban nyert, még bizakodhat a továbbjutásban

Bajnokok Ligája
2026.01.20. 18:22

Egy pontot megmentett, de így is tíz meccse nyeretlen a Pisa

Olasz labdarúgás
2026.01.16. 22:59

Serie A: Angliából vett kölcsön támadót a Roma; Európa-bajnokot igazolt az Atalanta

Olasz labdarúgás
2026.01.16. 09:37

A hajrában szenvedte ki a győzelmet a Roma, a 94. percben mentett pontot a Como

Olasz labdarúgás
2026.01.10. 22:40
Ezek is érdekelhetik