Kettő még lehet – Bodnár Zalán jegyzete

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
2025.03.12. 23:54

„Mindent meg akarunk nyerni” – idéztük keddi számunk címlapján Szoboszlai Dominikot. „Minden” alatt azt értette a Liverpool FC játékosa, hogy az angol bajnoki cím mellett a Ligakupát és a Bajnokok Ligáját (az FA-kupából már kiestek) is. Sajnos az idén megnyerhető trófeák száma eggyel csökkent, a Liverpool elbúcsúzott a BL-től. Hiába az alapszakasz megnyerése és az eddigi nagyszerű teljesítmény, nem jutott be a legjobb nyolc csapat közé sem, mert némi meglepetésre kiejtette a PSG, amely épphogy becsúszott a rájátszásba.

Meglepetés? Az alapszakasz-helyezések alapján igen – a párizsiak Liverpool ellen mutatott játéka alapján nem. Kevesen vártak nagy menetelést a PSG-től ebben az idényben, amikor elveszítette Kylian Mbappét, és az ősszel gyengélkedett is a Luis Enrique edzette csapat, de… Az alapszakasz hajráját megnyomták a franciák, a rájátszásban két meccsen tíz gólt lőttek a Brestnek, aminek már üzenetértéke volt, a Liverpool elleni első meccset is uralták, csak balszerencsével kaptak ki. Az Anfieldben aztán hamar ledolgozták a hátrányukat, majd a továbbjutást is kivívták tizenegyesekkel. Ez a PSG most sokkal jobban fest, mint az, amelyikben néhány éve még Lionel Messi, Neymar és Mbappé alkotta a támadóhármast. Ousmané Dembélé és Bradley Barcola gyors, mint a villám, Hvicsa Kvarachelia hamar vezéregyéniség lett itt is, Vitinha minden labdát összeszedett a középpályán, Nuno Mendes zsebre tette Mohamed Szalahot, Gianluigi Donnarumma pedig szokása szerint megnyerte a tizenegyespárbajt. Míg nemrégiben az volt a téma, milyen kár, hogy a Real Madrid és a Liverpool várhatóan már az elődöntőben összefut, most már ott tartunk: ez a PSG bizony bármelyik csapatnak nagy falat lehet.

Nem játszott rosszul Szoboszlai Dominik a két meccsen, még ha nem is volt olyan kiemelkedő, mint az utóbbi időben a bajnokságban. S nem hazabeszélünk, amikor azt mondjuk, nem kellett volna levinni a pályáról, amikor már nagyon sanszos volt, hogy a tizenegyesek döntenek, hiszen rendkívül biztos lábú végrehajtó, a műfaj egyik legjobbja a „vörösöknél”. Ezt tanulságul fel kell írnia Arne Slotnak, mint ahogy azt is: a döntést nem szabad a tizenegyesekre hagyni, ha az ellenfél kapujában Donnarumma áll…

Persze első liverpooli idényében akkor sem vallana szégyent a holland edző, ha „csak” egy-két trófeát tenne be a vitrinbe. Az egyik már vasárnap bekerülhet, amikor a Ligakupa döntőjét játssza a a Newcastle ellen, a bajnokságban pedig tizenöt pont az előny, szóval azt is bele lehet már írni ceruzával.

Aztán jövőre jöhet a BL-trófea is!

A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!

 

Legfrissebb hírek

Csók a családnak! – Cserháti András jegyzete

Labdarúgó NB I
10 órája

Enyém, tied, övé – Malonyai Péter publicisztikája

Foci vb 2026
10 órája

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
15 órája

Egyelőre nem tudja tartani az intenzitást a Liverpool Andoni Iraola alatt

Angol labdarúgás
23 órája

Örök Öcsi bácsi – Deák Zsigmond publicisztikája

Ökölvívás
2026.08.10. 23:45

Már van a bírónak videója! – Bobory Balázs jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.08.10. 23:45

Az Amazon alapítója és a Facebook társalapítója közösen venne tulajdonrészt a Liverpoolból

Angol labdarúgás
2026.08.10. 14:26

Kártyák a pakliban – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
2026.08.09. 22:39