Kettős győzelemmel jutott a BL-negyeddöntőbe az Aston Villa

T. Z.T. Z.
2025.03.12. 22:54
Marco Asensio két gólt is szerzett a Bruges ellen (Fotó: Getty Images)
Az Aston Villa odahaza 3–0-ra legyőzte az FC Bruges-t és kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel jutott a labdarúgó Bajnokok Ligája legjobb nyolc csapata közé.

Az Aston Villa a párharc első meccsén idegenben aratott 3–1-es győzelmet az FC Bruges otthonában, így a birminghami visszavágó formalitásnak tűnt. Az angol közönség ennek ellenére „döntőhöz” illő légkört varázsolt a Villa Parkba, ahol a belgák ugyan megpróbáltak gyors gólt szerezni az első percekben, ám ahelyett, hogy csökkentették volna a hátrányukat összesítésben, hamar még rosszabb helyzetbe kerültek. A 16. percben ugyanis Kyriani Sabbe elsodorta a gólhelyzetben kilépő Marcus Rashfordot, amiért azonnal piros lapot kapott. Ráadásul nagyon jó szögből végezhetett el szabadrúgást az Aston Villa, Youri Tielemans lapos lövését azonban bravúrral hárította Simon Mignolet.

Az emberelőnyben futballozó Aston Villa innentől kezdve még inkább páholyban érezhette magát, míg az FC Bruges a csekély esélyét is elveszítette a fordításra. Ez pedig meg is látszott a meccs képen, a hazaiak ugyanis nem erőltették a támadásokat, a vendégek pedig hiába birtokolták majdnem hatvan százalékban a labdát az első félidőben, az erejüket felemésztette, hogy egy emberrel kevesebben voltak a pályán.

Az eseménytelen első játékrész után a másodikban gyors gólnak örülhetett a hazai közönség: az 50. percben Leon Bailey passza után a háromszoros BL-győztes Marco Asensio hat méterről, kapásból lőtt a kapu közepébe. 1–0

A gól után beindult a Villa, és teljesen megtört a Bruges: az 57. percben Ian Maatsen közvetlen közelről növelte kétgólosra csapata előnyét (2–0), majd öt perccel később megint Asensio talált a belgák kapujába az ötösről (3–0)

A folytatásban az Aston Villa már nem erőltette az újabb gólokat, miközben a Bruges arra törekedett, hogy megússza három kapott góllal a Villa Parkban. Az eredmény már nem változott, az Aston Villa 3–0-ra nyert és kettős győzelemmel, 6–1-es összesítéssel jutott a negyeddöntőbe. 

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Aston Villa (angol)–FC Bruges (belga) 3–0 (Asensio 50., 62., Maatsen 57.)
Kiállítva: Sabbe (17., FC Bruges)
Továbbjutott: az Aston Villa, 6–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
12 órája

Unai Emery minden sorozatban aranyérmes lenne az Aston Villával

Minden más foci
19 órája

Bár a végén izgulhatott a Bayern Hongkongban, alapvetően simán verte a Villát

Német labdarúgás
2026.08.07. 16:04

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15