„Ez a kapus feladata, nem?” – Luis Enrique az ismét remekül védő Donnarummáról

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.04.30. 00:20
null
Luis Enrique szerint minden játékostól szükség van ilyenkor a jó teljesítményre (Fotó: Getty Images)
A Paris Saint-Germain kedd este 1–0-ra nyert az Arsenal vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjének első mérkőzésén. A találkozó után a két szakvezető, Mikel Arteta és Luis Enrique, valamint David Raya és Vitinha értékelt.

David Raya, az Arsenal kapusa így értékelt: „A PSG góllal kezdett, majd uralta az első tizenöt-húsz percet, de szerintem utána már többnyire mi domináltunk a mérkőzésen, és voltak helyzeteink, Donnarumma be is mutatott néhány szép védést. Tudtuk, hogy labdabirtoklásra törekednek, és hogy jók ebben, majd kihasználták a helyzetüket, mi viszont mindent kihagytunk – ilyen a futball. Még csak a párharc felénél járunk, a pozitívumokra koncentrálunk. A PSG a legjobbak között van, szóval dicséret illeti a játékostársakat a teljesítményükért, megnyerhettünk volna a találkozót. Jövő héten ugyanígy állunk bele a meccsbe, mivel jól játszottunk, beszorítottuk őket és több helyzetünk volt. Bármelyik csapatot meg tudjuk verni.”

„Csalódott vagyok az eredmény miatt, nagyon sok munkát belepakoltunk ebbe a mérkőzésbe – kezdte Mikel Arteta, az Arsenal menedzsere. – Az első tíz-tizenöt percben voltak nehézségeink, hogy elkapjuk a fonalat és átvegyük az irányítást. Sajnálom, hogy nem sikerült legalább egy döntetlent összehoznunk. A PSG bizonyította, hogy mindig veszélyes tud lenni, és képes jól kijönni szorult helyzetekből is. A gólnál hét játékosunk volt a labda vonala mögött, de hajszálpontos volt a lövés. Néha muszáj felismerni az egyéni kvalitásokat.”

„Annyi érzelem dúl az emberben az ilyen meccseken, hogy nehéz ilyenkor értékelni – idézi a BBC a Paris Saint-Germain vezetőedzőjének, Luis Enriquének a szavait. – Nagyszerű volt a hangulat, és megmutattuk, milyen csapat vagyunk. Igyekeztünk a saját játékunkat játszani, és ennek köszönhetően korán betaláltunk. Olykor szenvedtünk, de a második gólunkat is megszerezhettük volna. Nagyon nehéz visszavágó vár ránk.”

A szakembert ezután a remekül védő Gianluigi Donnarumma teljesítményéről kérdezték.

„Ez a kapus feladata, nem? Hogy segítse a csapatot, mindennap ezért dolgozik. Egy elődöntőben minden játékostól jó teljesítményre van szükség” – felelte az 54 éves tréner.

„Nagyon örülök az eredménynek, de még jobban a teljesítményünknek. Remek volt a csapat, együtt támadtunk és védekeztünk, amikor arra volt szükség, és ez a lényeg. Rendkívül fontos volt, hogy korán betaláltunk, önbizalmat adott nekünk. A taktika mindenki számára egyértelmű volt, jól tudtuk, mit kell tennünk a jó eredmény eléréséhez, és ami még fontosabb, a győzelem megszerzéséhez. Megmutattuk, mennyire be akarunk jutni a döntőbe, de ehhez meg kell ismételnünk a mai teljesítményünket Párizsban. Akár még több gólt is lőhettünk volna, de azt is tudjuk, hogy a kapusunk fantasztikus teljesítményt nyújtott, nagyokat védett. Szerintem megérdemelt az egy-nullás sikerünk” nyilatkozta a meccs legjobbjának megválasztott Vitinha, a francia csapat középpályása.

Bajnokok Ligája
2025.04.29. 22:55

Dembélé korai találatával a PSG egygólos előnyt szerzett az Arsenal ellen

Gianluigi Donnarumma ezúttal is parádézott, az „ágyúsok” csak lesgólig jutottak.

BAJNOKOK LIGÁJA 
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Arsenal (angol)–Paris Saint-Germain (francia) 0–1 (0–1)
London, Emirates Stadion, 59 664 néző. Vezette: Vincic (szlovén)
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Kiwior, Lewis-Skelly – Ödegaard (Nwaneri, 90+1.), Rice, Merino – Saka, Trossard, Martinelli. Menedzser: Mikel Arteta
PSG: G. Donnarumma – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Joao Neves (Zaire-Emery, 89.), Vitinha, Fabián Ruiz – D. Doué (G. Ramos, 76.), O. Dembélé (Barcola, 70.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
Gólszerző: O. Dembélé (4.)
A visszavágót május 7-én rendezik meg Párizsban.

 

Legfrissebb hírek

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Tóth Alex ismét győztes csapat tagja volt; simán nyert idegenben az Arsenal

Angol labdarúgás
2026.01.31. 18:06

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24
Ezek is érdekelhetik