Denzel Dumfries a BL-döntőben is kulcsszereplő lehet

M. D.M. D.
Vágólapra másolva!
2025.05.29. 13:08
null
Denzel Dumfries nem csupán hasznosan, hanem időnként látványosan is futballozik az Interben (Fotó: Getty Images)
Denzel Dumfries Barcelona elleni kimagasló teljesítménye nem egyedülálló az idényben, Lautaro Martínez és Marcus Thuram mögött ő a PSG elleni BL-döntőre készülő Inter legeredményesebb játékosa.

AZ INTER LEGFONTOSABB támadó játékosa kis túlzással egy védő. Természetesen a mérkőzések nagy részét nem a három belső védő vonalában játssza Denzel Dumfries, de annyi védekezőfeladat jut neki, hogy szerepkörét tekintve nem lehet egy lapon említeni a támadó középpályásokkal, valamint a támadókkal. Pedig az idényben a legfontosabb statisztikai mutatókban is kijött neki a lépés: 44 tétmérkőzésen 11 gólt szerzett és hat gólpasszt adott az Inter jobb oldali szárnyvédőjeként. Érdemes csínján bánni az ilyen összehasonlításokkal, mert egy-egy játékos góljai és gólpasszai számát erősen meghatározza, hogy a pályán elfoglalt pozíciójához képest mit vár el tőle taktikailag az edzője – Szoboszlai Dominik támadó középpályásként 49 meccsen ért el nyolc gólt és kilenc gólpasszt a Liverpoolban. A holland játékos a harmadik legeredményesebb az Interben ebben az idényben, csupán a két csatár, Lautaro Martínez (48 meccsen 22 gól és hét gólpassz) és Marcus Thuram (47 meccsen 18 gól és kilenc gólpassz) előzi meg. 

 

Gyakorlatilag megtestesíti a tökéletes szárnyvédőt: rengeteget fut, adottságai kitűnőek ahhoz, hogy hátul és elöl is többségében sikerrel vívja meg a párharcait, emellett jól szerel. A gólokat és a gólpasszokat már említettük, de nagyon nehéz tartani őt az ellenfélnek a tizenhatos előterében is, kulcsszerepe van a milánói támadások felépítésében. A Bajnokok Ligája-idényben a posztján az abszolút elitbe tartozik, ha a kialakított helyzeteket vesszük figyelembe (0.19 xG/90 perc), a kilencven percre vetített gólpasszai (0.28/90 perc), a nagy helyzetei (0.28/90 perc) és a teljesség igénye nélkül a lövésmennyisége is nagyszerű (0.94/90 perc). A Barcelona elleni BL-elődöntőre csaknem két hónapos kihagyás után érkezett, idegenben a meccs emberének választotta az UEFA két gólja és egy gólpassza után (3–3), a párharcot követően pedig egyike lett annak a négy játékosnak (Roberto Firmino, Mohamed Szalah és Alessandro Del Piero), aki legalább két gólt és két gólpasszt hozott össze csapatának a négy között a sorozatban, hiszen a visszavágón is volt két gólpassza (4–3), amelyek közül biztosan örökre emlékezetes marad Francesco Acerbi gólját előkészítő centerezése. 

Kifejezetten érdekes tény, hogy a szombati döntőben a Paris Saint-Germaint erősíti majd interes elődje, Asraf Hakimi. A marokkói játékos hatalmas szerepet játszott abban, hogy 2021-ben még Antonio Contéval bajnoki címet nyerjen az Inter, és az ő távozásakor érkezett a PSV-től Denzel Dumfries. Mindkét félnek bejött a váltás, Hakimi jól érzi magát Párizsban, és hasonlóan fontos szerepet tölt be Luis Enrique vezetőedző rendszerében, mint a holland futballista Simone Inzaghiéban. Dumfries az elmúlt években is kiegyensúlyozottan és kitűnően futballozott, a Barcelona elleni játéka egyértelművé tette, hogy kiemelkedő klasszisa az Internek, és szombat este Münchenben a Bajnokok Ligája-döntőben is kulcsszereplő lehet.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Internazionale (olasz), München (Tv: RTL) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Serie A: Zielinski hatalmas gólt lőtt, simán nyert az Inter és a Juventus is

Olasz labdarúgás
2026.02.01. 23:03

Hakimi pirosat kapott, de a PSG így is nyert Strasbourgban

Francia labdarúgás
2026.02.01. 22:44

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34

Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 10:24
Ezek is érdekelhetik