Lamine Yamal semlegesítésén múlhat az Internazionale sikere

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
2025.05.06. 09:40
null
Lamine Yamal (19) a labdával is annyira gyors, hogy időnként csak szemmel lehet követni – az Inter játékosai a múlt héten ezt már testközelből is tapasztalhatták (Fotó: Reuters)
Az Intert irányító Simone Inzaghi tudja, szinte lehetetlen féken tartani Lamine Yamalt, de jó hír a milánóiaknak, hogy Lautaro Martínez felépült izomsérüléséből.

Mindkét gólvágó bevethető. Az FC Barcelona és az Inter az elődöntő első felvonásán a jelenlegi BL-idény egyik legjobb mérkőzését játszotta, a 3–3-as döntetlen után teljesen nyílt a párharc, Milánóban is rendkívül izgalmas, parázs összecsapásra van kilátás. A hazai­aknál Lautaro Martínez az első összecsapáson combizomsérülést szenvedett, és a korábbi hírek szerint legfeljebb csoda esetén játszhatna a visszavágón. Nos, a csoda megvalósult, hétfőn a La Gazzetta dello Sport már azt írta, az argentin csatár felépült, és valószínűleg a kezdőcsapatban kap helyet. A mostani BL-kiírásban nyolc gólnál jár, a Bayern München elleni negyeddöntő mindkét mérkőzésén eredményes volt, és a Barca ellen is nagy szükség lehet a játékára. Kérdés persze, milyen állapotban van, de ugyanez felvetődik Robert Lewandowski kapcsán is. 

Merthogy a hírek szerint a vendégek lengyel csatára is felépült az április végén elszenvedett izomsérüléséből. Ő 11 gólos a BL-ben, és az is motiválhatja, hogy 99 gólt szerzett eddig az FC Barcelona színeiben, vagyis kedd este meglehet neki a századik. Mellesleg a gólkirályi címért is versenyben van, igaz, Milánóban még sohasem szerzett gólt. A hírek szerint csak csereként kap lehetőséget, ám így is jelentős erősítés a katalánoknak. 

„Sok Barcelona-mérkőzést megnéztünk, de teljesen más testközelből tapasztalni, milyen ellene játszani. Tanultunk az első találkozóból. Két győzelemre vagyunk a BL megnyerésétől, mindent megteszünk, hogy sikerüljön.”   
VÉLEMÉNY: Alessandro BASTONI, az Inter védője az uefa.com-nak

Az Inter szempontjából mindamellett Lamine Yamal semlegesítése az egyik kulcskérdés. Az Európa-bajnok spanyol szélső az első mérkőzésen kiemelkedett a mezőnyből és lőtt egy nagyszerű gólt. 

„Mindent meg kell tennünk, hogy ne jusson el hozzá a labda, ami persze lehetetlen – mondta a hétfő délutáni sajtótájékoztatón az Intert irányító Simone Inzaghi. Mindig tudja, mit kell tennie. Természetesen tisztában vagyunk a mérkőzés súlyával, és az első felvonás alkalmával tapasztaltuk, mennyire erős a mostani Barcelona. Harcosan, végig koncentrálva kell játszanunk, hiszünk a továbbjutás kicsikarásában.”  

A sajtótájékoztatón azzal is szembesítették, hogy Helenio Herrera után ő lehet a második Inter-edző, aki kétszer is BEK-/BL-döntőbe vezeti a csapatot. A milánóiak két évvel ezelőtt, a katalánok egy évtizede játszottak legutóbb döntőt a legrangosabb európai kupában.

„A Barcelona egy ideje kimagaslik a mezőnyből”

– Mit gondol, a versenyben lévő négy csapat közül melyik nyeri meg a Bajnokok Ligáját? 

Fotó: AFP


– Ebből a négyesből már bárki győzhet, nincs egyértelmű favorit. Ugyanakkor a pályán nyújtott teljesítménye alapján a Barcelona egy ideje kimagaslik a mezőnyből, a csapat tele van fiatallal, akik a korukhoz képest nagyon éretten futballoznak. Lamine Yamal pedig klasszis, bármelyik mérkőzésen ő jelentheti a különbséget. 

– Mi a véleménye Raphinháról, ön szerint is megnyerheti az Aranylabdát? 
– Rajta kívül nem sok játékost látok, aki megkaphatná. Talán csak Mohamed Szalah. Még nagyobb örömmel tölt el, hogy brazilként vezére ennek a Barcelonának. 

– A másik párharcban is van egy brazil vezér. 
– Marquinhos szerintem a világ legjobb középső védője. Csapatkapitánya a PSG-nek és a válogatottnak is, a játéka letisztult, kíváncsian várom, hogy bejut-e a döntőbe. 

 Miniinterjú: CAFU korábbi világbajnok, BL-győztes brazil jobbhátvéd a Marcának

BAJNOKOK LIGÁJA 
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
21.00: Internazionale (olasz)–FC Barcelona (spanyol) (Tv: RTL) – élőben az NSO-n!
Milánó. Vezeti: Szymon Marciniak (lengyel)
Az első mérkőzésen: 3–3

 

Legfrissebb hírek

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
2026.08.11. 18:19

A Barca visszautasította a PSG első ajánlatát Ferran Torresért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:28

Araújo úton Liverpoolba, Cancelo visszatérne, újabb ajánlat Rodriért – Barca-percek Romanóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 14:01

Megvan Konaté utódja? A Barcelonától igazol belső védőt a Liverpool – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:29

A Manchester City visszautasította a Barcelona első ajánlatát Rodriért – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 16:08

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Yaakobishvili Áron iránt érdeklődik a Racing Santander – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.08.06. 10:42

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41