Ousmane Dembélé: Gyerekkorom óta álmodok róla, hogy egy ilyen meccsen futballozhassak

R. P.R. P.
2025.05.30. 22:16
null
Ousmane Dembélé (Fotó: Getty Images)
A labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő előtti, pénteki sajtótájékoztatón a Paris Saint-Germain vezetőedzője, Luis Enrique mellett Ousmane Dembélé és Marquinhos nyilatkozott a francia csapat részéről.


Ousmane Dembélé, a PSG francia támadója

„Nehezen indult a Bajnokok Ligája mostani idénye, de sikerült változtatnunk a dolgok menetén. Meg kell próbálnod kihozni mindent ezekből a pillanatokból, mert nem tudod, hogy mikor lesz rá lehetőséged ismét.”

„Javult a csapat teljesítménye és az enyém is, és boldog vagyok azzal, amit január óta elértünk. Megpróbáljuk folytatni ezt szombaton is. Kordában kell tartanunk az érzelmeinket, mert rengeteg izgalmas dolog történik egy Bajnokok Ligája-döntő körül. Nyugodtnak kell maradnunk, de mosollyal az arcunkon. Azt hiszem, kulcstényező lesz, hogy ki mennyire lesz képes kezelni az érzelmeit.”

„Az Inter nagyszerű együttes, megérdemelten jutott be a döntőbe. A játékosok erősek, jó a támadójátékuk, remekül védekeznek, tudják járatni a labdát. Komolynak és koncentráltnak kell maradnunk, mert kis megingás is döntő lehet.”

„Gyerekkorom óta álmodok róla, hogy egy ilyen meccsen futballozhassak.”

Marquinhos, a PSG brazil védője

„Ezen dolgoztunk egy csomót – válaszolta Marquinhos arra a kérdésre, hogy felkészültek-e az olaszok támadójátékára. – Készen állunk végrehajtani mindent, amire szükség van, és ebben nagyon sokat fejlődtünk Luis Enrique érkezése óta. Játszottunk már pár csapattal, amelyik két csatárral állt fel. Jó, ezek talán nem ütötték meg az Inter szintjét, de minden apróságra figyelnünk kell.”

„Nagy meccs lesz, mindkét csapatnak megvan a maga játékstílusa, és mi mindent megteszünk, hogy a mi szánk íze szerint alakuljon a csata.”

„Nem szeretnénk elszalasztani ezt a lehetőséget. Szeretnénk kiélvezni a pillanatot, mivel elég nehéz eljutni a döntőig a Bajnokok Ligájában. Rajtunk múlik, hogy elvégezzük a munkát, megnyerjük a trófeát, és hazavigyük Párizsba a szurkolóknak és a családjainknak.”

Luis Enrique, a PSG vezetőedzője

„A csapatom tudja, hogyan bontsa meg az ellenfél játékát, és hogyan törje át a kemény védelmet. Az Internek sok klasszis labdarúgója van elöl és hátul is, ennek köszönhetően jutott el a döntőig.”

„Minden megváltozhat egy korai góllal, ezért fontos, hogy a legelejétől felvegyük a ritmust, és egészen a végéig kitartsunk. Nagyon optimista vagyok, motivál, hogy a PSG-vel először nyerhetek Bajnokok Ligáját. Ezt az ajándékot szeretném adni a csapatnak, a klubnak, a városnak. Valami történelmit szeretnék elérni egy ilyen nagyszerű klubbal, és ez különleges ízt ad a döntőnek.”

 

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Szombat, 21.00: Paris Saint-Germain (francia)–Internazionale (olasz), München (Tv: RTL) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07

Calafiori Vinícius esetleges érkezéséről: Ilyen játékosokra van szükségünk!

Angol labdarúgás
2026.08.06. 10:41

Felkészülés: az Arsenal és a PSG is három gólt kapva szenvedett vereséget spanyol ellenfelével szemben

Angol labdarúgás
2026.08.05. 23:24

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Bruno Guimaraest hetvenötmillióért viszi az Arsenal – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.08.05. 11:19

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15