Puhl Sándor után Kovács István – másodszor vezet BL-döntőt magyar játékvezető Münchenben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2025.05.12. 21:06
null
Puhl Sándor (középen) a 1997-es BL-döntőn, amikor a két csapatkapitány, Matthias Sammer (balra) és Angelo Peruzzi kezet ráz egymással a meccs kezdete előtt (Fotó: Getty Images)
Mint megírtuk, a nagykárolyi születésű Kovács István vezeti az idei Bajnokok Ligája-döntőt, ennek apropóján összeszedtük, hogy mely korábbi BEK- és BL-finálékban működtek közre magyar játékvezetők.

Palotai Károly két BEK-döntőben is fújta a sípot, előbb 1976-ban, majd 1981-ben. Mindkét találkozón 1–0-s siker született, a korábbi fináléban a Bayern München a Saint-Étienne-t, az öt évvel későbbiben a Liverpool a Real Madridot verte meg.

Ezt követően már Bajnokok Ligájának hívták a sorozatot, amikor magyar játékvezető dirigált döntőben, akkor a négyszer a világ legjobb sípmesterének megválasztott Puhl Sándorra bízták a feladatot, Kovács Istvánhoz hasonlóan ő is Münchenben kapott szerepet – igaz, az Olimpiai Stadionban, nem a mostani helyszínen, az Allianz Arénában –, ahol a Dortmund a Juvét győzte le 3–1-re. Legutóbb pedig Kassai Viktor vezetett BL-finálét, 2011-ben a Barcelona 3–1-es sikert aratott a Manchester United felett a Wembleyben.

Emellett a női Bajnokok Ligájában Kulcsár Katalin vezethetett már döntőt, 2016-ban a Lyon 1–1 után tizenegyesekkel múlta felül a Wolfsburgot.

Kovács Istvánra május 31-én vár a rangos feladat, amikor a PSG és az Internazionale mérkőzik meg egymással a BL-serlegért.

Bajnokok Ligája
2025.05.12. 15:14

Kovács István vezeti a Bajnokok Ligája döntőjét – hivatalos

Az Európa-liga döntőjét a német Felix Zwayer, a Konferencialigáét a bosnyák Irfan Peljto dirigálja.

AZ EDDIGI BEK- ÉS BL-DÖNTŐK MAGYAR JÁTÉKVEZETŐKKEL
1975–76
Bayern München (német)–Saint-Étienne (francia) 1–0 (Roth 57.)
Glasgow, Hampden Park, 54 864 néző
Játékvezető: Palotai Károly
Partjelzők: Müncz György, Tátrai László

1980–81
Liverpool (angol)–Real Madrid (spanyol) 1–0 (A. Kennedy 82.)
Párizs, Parc des Princes, 48 360 néző
Játékvezető: Palotai Károly
Partjelzők: Kőrös László, Kuti Sándor

1996–97
Borussia Dortmund (német)–Juventus (olasz) 3–1 (Riedle 29., 34., Ricken 71., ill. Del Piero 65.)
München, Olimpiai Stadion, 59 000 néző
Játékvezető: Puhl Sándor
Partjelzők: Hamar László, Bozóky Imre
Tartalék játékvezető: Juhos Attila

2010–11
Barcelona (spanyol)–Manchester United (angol) 3–1 (Pedro 27., Messi 54., D. Villa 69., ill. Rooney 34.)
London, Wembley Stadion, 87 695 néző
Játékvezető: Kassai Viktor
Partjelzők: Erős Gábor, Ring György
Alapvonali játékvezetők: Fábián Mihály, Bognár Tamás
Tartalék játékvezető: Vad II István
Tartalék partjelző: Kispál Róbert

2015–16 (női finálé)
Olympique Lyon (francia)–Wolfsburg (német) 1–1 (Hegerberg 12., ill. Popp 88.) – 11-esekkel 4–3
Reggio Emilia, Mapei Stadion, 15 117 néző
Játékvezető: Kulcsár Katalin
Partjelzők: Kulcsár Judit, Hima Andrea
Tartalék játékvezető: Gaál Gyöngyi

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
13 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Kovács István: Három és fél évig ezzel keltem-feküdtem, hogy én olimpiai bajnok nem szeretnék, hanem akarok lenni!

Ökölvívás
2026.09.17. 17:44

Kovács István: Hiszek a szófiai csapatunkban

Ökölvívás
2026.09.17. 07:59

Bejelentették a 2028-as és a 2029-es BL-döntő helyszínét is

Bajnokok Ligája
2026.09.15. 12:37