Szív vagy ész? – Mohai Dominik jegyzete

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
2025.05.30. 23:51

Vak tyúk is talál szemet. A Bajnokok Ligája első fordulójában, amikor az Internazionale és a Manchester City a gól nélküli döntetlen ellenére nagyszerű meccset vívott egymással, bátorkodtam megjegyezni lapunk hasábjain, hogy a két csapat a végső sikerre is esélyes lehet a játéka alapján. A City esetében fontos részlet, hogy Rodri ekkor még ép és egészséges volt… A Paris Saint-Germainről az idény ugyanezen szakaszában ugyanezt állítottam, éppen ezért figyeltem lesújtva, hogy első öt BL-meccsén mindössze négy pontot szerez, s bár játéka már ekkor is rendben volt, a kiesés réme fenyegette. Az év elejére azonban minden összeállt, és pont a Manchester City elleni 4–2-es siker győzött meg arról, hogy az egyik legnagyobb esélyese a sorozatnak a PSG

No, de elég az önfényezésből, sőt, most arra világítanék rá, hogy hosszú évek óta először nem tudok határozottan rábökni egyik csapatra sem mint esélyesre. A Real Madrid 2022-ben és 2024-ben is egyértelmű favoritként várta a kezdő sípszót a Liverpool és a Dortmund ellen, a kettő között az Inter ellen a Manchester City is, s bár 2021-ben nem jött be a tippem, a manchesterieket akkor is erősebbnek véltem, mint a Chelsea-t. Épp a párizsiak első döntős látogatásakor, 2020-ban éreztem magam úgy, mint a szombati müncheni mérkőzés előtt: a Bayern München akkor ellenállhatatlan játékkal menetelt a nyári egyenes kieséses szakaszban, a PSG azonban Thomas Tuchel vezetésével és a talán utolsó fénykorát élő Neymarral remekül futballozott, s az üres stadionban lejátszott döntőt nagyon szoros csatában veszítette el. 

Az Inter hasonló cipőben jár 2025-ben, mint két évvel ezelőtt a Manchester City ellen: közel-keleti olajmilliárdokból az első BL-sikerére törekvő, hihetetlenül erős és sokoldalú együttes ellen kell pályára lépnie, amelyet akkor Pep Guardiola, ezúttal pedig Luis Enrique személyében kitűnő edző irányít. Bár a PSG játékoskerete és játéka roppant szimpatikus, és az eszem azt mondja, a katari projekt az idén révbe ér, a szívem és a Simone Inzaghi iránt táplált tiszteletem miatt az Inter győzelmét várom.

Legfrissebb hírek

Szerencsés szám a 13-as Luis Enrique számára? – jön az európai Szuperkupa-mérkőzés

Minden más foci
5 órája

Luis Enrique: Beállíthatjuk a Real Madrid csúcsát

Bajnokok Ligája
22 órája

Reális, hogy a Real is – Malonyai Péter jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 23:02

Nem bírt egymással a PSG és az MU Göteborgban

Minden más foci
2026.08.08. 19:43

Az Inter legyőzte a Juventust Perthben; a Chelsea hárommal verte a Milant

Minden más foci
2026.08.08. 16:06

Királyváró – Bodnár Zalán jegyzete

Spanyol labdarúgás
2026.08.07. 22:59

Immár athéni vagány – Bobory Balázs jegyzete

Légiósok
2026.08.06. 23:12

Bayern München: a BL-győzelem a cél

Német labdarúgás
2026.08.06. 15:07