A Fradi és az ETO még talpon, a többiek hamar kiestek

MOHAI DOMINIKMOHAI DOMINIK
Vágólapra másolva!
2025.08.16. 12:26
null
Varga Barnabás szinte szárnyalt a Ludogorec elleni visszavágón – két gólt szerzett (FOTÓ: MTI/HEGEDÜS RÓBERT)
A Paks egy, a Puskás Akadémia két körrel kevesebbet játszott idén Európában, mint tavaly, de az ETO megmentette a magyar klubok becsületét a Kl-ben, míg a Ferencváros idén is más szintet képvisel, mint a többiek.


Tavaly három, idén két magyar csapat jutott az európai kupák főtáblájának kapujába, a rájátszásba. Számszakilag visszaesés, hiszen 2024-ben az Európa-ligába jutó Ferencváros mellett a Paksi FC és a Puskás Akadémia is közel járt a Konferencialiga alapszakaszához, de azzal, hogy az ETO talpon maradt, s már 1.275 millió eurós pénzdíjnál jár a Kl-ben a Pjunik (1–2, 3–1) és az AIK (1–2, 2–0) kiejtése után, a Fradi pedig idén a szakmailag és anyagilag is minden sorozatnál utcahosszal értékesebb Bajnokok Ligájában jutott el a negyedik fordulóig, egyértelműen pozitívvá teszi a mérleget. 

A Paks idén csaknem lemásolta tavaly nyári teljesítményét: reménykeltő első mérkőzés után simán kiesett Kolozsváron az Európa-ligából (0–0, 0–3), a Konferencialigában nagyszerű teljesítménnyel jutott túl a Mariboron (1–0, 1–1), s ezúttal egy körrel hamarabb búcsúzott Európától, hiszen a Polisszja Zsitomir 4–2-es összesítéssel kiejtette (0–3, 2–1). Kár az első mérkőzésért, a magyar klubfutballnak a döntetlenért járó UEFA-együtthatók is sokat számítanak, még ha a Fiorentina ellen nem sok esély mutatkozott volna a továbbjutásra a negyedik körben. Összesen 1.075 millió euró pénzdíjjal gazdagodott a paksi klub.

Európa-konferencialiga
2025.08.16. 07:07

Bravúr az AIK kiejtése: a győri csapat játéka felnőtt a nemzetközi színvonalhoz!

A Rapidnak is gondot okozhat a korszerű, sokmozgásos, sokpasszos győri futball.

 

Az FC Kosice az ETO-val fennálló multiklub-tulajdonlás miatt kizárt DAC helyére ugrott be, ám csak epizódszereplő volt a Konferencialigában, a Nyeman Grodno kiejtette a második fordulóban (2–3, 1–1), de így is hazavihet 525 ezer eurót. A Puskás Akadémia meg sem tudta közelíteni tavalyi teljesítményét, kettős vereséggel, nagy különbséggel esett ki az Arisz Limassol ellen (2–3, 0–2) már a második fordulóban, így a kassaiakhoz hasonlóan csupán 525 ezer euróval gazdagodott.

A Ferencváros egyelőre hengerel a Bajnokok Ligájában, ilyen magabiztos menetelést a Szerhij Rebrov-féle 2020-as társaság óta nem láttunk. A Noán csetlő-botló védekezéssel, de főleg a visszavágón látványos támadójátékkal jutott túl (2–1, 4–3), a Ludogorec ellen pedig teljesen lehúzta a rolót, a budapesti visszavágón kimagasló egyéni és csapatteljesítménnyel nyert (0–0, 3–0), és játszhat a Qarabaggal története harmadik Bajnokok Ligája-főtáblás szerepléséért. A 36-szoros magyar bajnok csak a továbbjutásokért 525 ezer eurót kapott, innentől két lehetőség van: ha kiesik az azeriek ellen, 8.6 millió euróval gazdagodik (4.29 millió euró a playoff eléréséért és 4.31 millió euró az Európa-liga-indulásért), BL-főtábla esetén elképesztő, 18.62 millió euró érkezhet a klub számlájára.

Az MLSZ tájékoztatása szerint az NB I 5. fordulójában esedékes Kolorcity Kazincbarcika–ETO FC mérkőzést augusztus 24. helyett december 3-án játssza le a két együttes, ugyanis a győriek a Konferencialiga-rájátszásba jutással együtt éltek a halasztási lehetőségükkel. A Ferencváros sem lép pályára ebben a fordulóban Kisvárdán, a BL-playoffra készülő bajnoki címvédő is december 3-án pótolhat.

 
A győriek is elhalasztották az 5. fordulós bajnokit

 

 

Legfrissebb hírek

A Szpari tizenegyesek után kiesett, a Paks öt, a DVTK három gólt szerezve jutott tovább a kupában

Labdarúgó NB I
7 órája

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
8 órája

Élete mérkőzésére készül a szarvaskendiek sírkövese

Labdarúgó NB I
18 órája

Török klubja máris továbbadta Adama Traorét: a volt FTC-támadó Szaúd-Arábiában folytatja

Minden más foci
19 órája

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
2025.09.12. 08:16

Megsérült a Paks fiatal támadója

Labdarúgó NB I
2025.09.11. 15:53

Érden játssza hazai meccseit a Ferencváros a férfi kézi El-ben

Kézilabda
2025.09.10. 20:54

A Győr, az FTC és a Debrecen is simán nyert a női kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.09.10. 19:52
Ezek is érdekelhetik