Súlyos vereségük után BL-üzemmódban a királyiak

J. Á.J. Á.
Vágólapra másolva!
2025.09.30. 11:13
null
Federico Valverde és a Real Madrid szeretné minél előbb kiköszörülni a csorbát (Fotó: AFP)
Az Atlético elleni 2–5 után a BL-ben javítana a Real Madrid, amelynek számos nehézséggel kell megküzdenie a kazahsztáni kaland alkalmával.

Vajon kiegyenesedik-e az Atléticótól kapott pofon után a Real Madrid? Ez a keddi, Kajrat Almati elleni Bajnokok Ligája-mérkőzés nagy kérdése. A királyiak szombaton 5–2-re kaptak ki a városi rivális otthonában a La Ligában, elszenvedve idénybeli első vereségüket, de rögtön itt az újabb kihívás – az európai kupaporondon.

„Elemeztük a szombati mérkőzést, immár Bajnokok Ligája-üzemmódban vagyunk – mondta Xabi Alonso, a Real Madrid vezetőedzője a meccs előtti sajtótájékoztatón. – Akár győzünk, akár veszítünk, nem szabad sokáig bennünk maradnia. Európában játszani teljesen más, a Marseille elleni hazai siker után idegenben is három pontot akarunk szerezni. A hatalmas távolság miatt kicsit változott a szokásos programunk, de ez nem lehet kifogás.”

A Real Madrid nyolcórás repülőutat követően érkezett meg Almatiba, ahol háromórás időeltolódást kell leküzdenie. A klubnál már a sorsolást követően tudták, ez nem csupán egy utazás lesz, hanem komplett expedíció, figyelembe kell venni a távolságot, az időeltolódást, a logisztikát, az időjárást, a programváltozást is, ehhez jött a Metropolitanóban elszenvedett vereség, amely a legrosszabbkor érkezett.

„A lehető leggyorsabban ki akarjuk köszörülni a csorbát – mondta Federico Valverde, a madridiak középpályása a mérkőzés előtti sajtótájékoztatón. – Súlyos vereséget szenvedtünk, de átbeszéltünk mindent, más lesz a hozzáállásunk.”

A Real Madridból egy komplett védelem hiányzik, sérülése miatt nem utazott el Kazahsztánba Daniel Carvajal, Éder Militao, Antonio Rüdiger, Ferland Mendy és Trent Alexander-Arnold.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
18.45: Kajrat Almati (kazah)–Real Madrid (spanyol) (Tv: Sport1) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

A Rayo nyerhetett volna, de megroppant a Real Madrid nyomásától

Spanyol labdarúgás
2026.02.01. 16:18

Megint a Ludogorec – az Európa-liga rájátszásában jönnek a bolgárok; A BL-gála után valóságteszt vár a Liverpoolra

E-újság
2026.01.30. 23:50

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Mijatovics szerint Mbappé nem igazi vezére a Real Madridnak

Spanyol labdarúgás
2026.01.30. 14:28

BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 12:28

Két világ között: miért más a Liverpool Európában, mint Angliában?

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 09:27

Trubin már az ötödik kapus, aki gólt szerzett a BL-ben, mutatjuk a többit

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 19:32

Szoboszlait ismét méltatták, Slot a kapott gól nélküli meccsnek örült

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 14:34
Ezek is érdekelhetik