Az olasz bajnoki címvédő Napolinál általános vélekedés, hogy éppen most csapott le a csapatra a kettős terhelés első hulláma, ráadásul a belső feszültségek csak rontanak a helyzeten. Antonio Conte vezetőedző együttese tavaly nem szerepelt az európai porondon, de megnyerte a Serie A-t, s bár a nyáron tisztességesen erősített, a Bajnokok Ligája-szerepléssel terhelt bajnoki versenyfutás távolról sem ugyanaz a kávéház. A Manchester City vendégeként a Napoli kikapott az alapszakasz első fordulójában (2–0) úgy, hogy Giovanni Di Lorenzót már a 21. percben kiállította a játékvezető, s azóta lejtőn van a gárda: a harmatos Pisa elleni bajnokit – elég sok hibával – még megnyerte (3–2), ám a Milan elleni rangadónak fájdalmas vereség lett a vége (2–1).
Még fájdalmasabb azonban, hogy ez utóbbi meccsen Antonio Conte és a csapat új szeme fénye, Kevin De Bruyne tengelyt akasztott: az edző, csakúgy, mint egyébként a City ellen, lecserélte a belgát, de amíg a BL-találkozón a klasszis középpályás rezzenéstelen arccal vette tudomásul, hogy emberhátrányban át kell alakítani a szerkezetet, a San Siróban már hisztizett, ott ugyanis az ellenfél játszott negyedórája tíz emberrel.
„Nagyon remélem, hogy az eredmény miatt volt ideges, mert ha más oka volt, rossz emberrel kezdett ki” – jelentette ki Antonio Conte a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.
A Napolinál lezárt ügyként tekintenek a nézeteltérésre, és az olasz sajtó egyöntetűen úgy látja, De Bruyne szerda este a Sporting ellen is a kezdőben kap helyet. Azt viszont a legtöbb elemző kiemeli, hogy a bajnoki cím egyik legfőbb letéteményese, Scott McTominay nem találta a helyét a Milan ellen, márpedig ha a BL-meccsen is elvész a mezőnyben, arra könnyen ráfizethetnek a nápolyiak.
A Sporting ráadásul kellően kipihenten érkezik a Diego Maradona Stadionba, az Estoril elleni bajnokit (1–0) ugyanis egy nappal a Milan–Napoli csata előtt játszotta, majdhogynem tartalékosan. Emellett a BL-idényt könnyed győzelemmel kezdték a lisszaboniak (Kajrat Almati 4–1), a bajnokságban pedig egyre jobban teljesítenek a Porto elleni augusztus végi fiaskót követően: három forduló, kilenc pont.
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
21.00: Napoli (olasz)–Sporting CP (portugál)