Belgiumi gálázással javított a BL-ben a Newcastle; a Benfica után a Köbenhavnt is legyőzte a Qarabag

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2025.10.01. 20:54
Simán nyert a Newcastle United (Fotó: Getty Images)
A Newcastle United 4–0-ra győzött a belga Union Saint-Gilloise vendégeként, míg a Qarabag odahaza gyűrte le a dán Köbenhavnt a labdarúgó Bajnokok Ligája-alapszakasz 2. fordulójának szerda kora esti mérkőzésein.

UNION SAINT-GILLOISE–NEWCASTLE UNITED

Ellentétes formában kezdték a Bajnokok Ligája alapszakaszát a felek, míg a Newcastle odahaza kikapott a Barcelonától a nyitó fordulóban, addig a belga aranyérmes nyert a holland PSV otthonában. Ezzel együtt Eddie Howe csapata volt a mérkőzés esélyese, s noha az Unionnak (amely az Anderlecht otthonában játssza hazai BL-meccseit – a szerk.) több jó periódusa is volt, a gólokat az angol csapat szerezte. A 17. percben Nick Woltemade (akinek a szerződtetéséért Karl-Heinz Rummenigge „idiótának” nevezte a Newcastle vezérkarát – a szerk.) jó ütemben tette bele a sarkát Tonali átlövésébe, s a labda így védhetetlenül pattant a hálóba.

A folytatásban Anthony Gordon volt a főszereplő, aki a 43. és a 64. percben is gólra váltott egy-egy tizenegyest, eldöntve a lényegi kérdéseket. A hajrában egy kontra végén Harvey Barnes is betalált, így látszólag nagyon simán húzta be a meccset a Newcastle. Fontos kiemelni Nick Pope teljesítményét is: az angol kapus hat védéssel „nullázta le” a hazai támadósort – ellenkező esetben (minőségbeli különbség ide vagy oda) izgalmasabb is lehetett volna a találkozó. 0–4


QARABAG–FC KÖBENHAVN

Az azerbajdzsáni meccs első félidejét a nyitó fordulóban a Benficát általános meglepetésre 2–0-s hátrányból fordítva legyőző Qarabag uralta, s ennek a 28. percben meg is lett az eredménye, Abdellah Zoubir a kapufáról kipattanó labdát pofozta a hálóba. A szünet után átvette az irányítást a dán gárda, de nem tudta bevenni az azeri bajnok kapuját. A 83. percben hazai kontra végén Emmanuel Addai addig kevergetett a 16-os előterében, amíg megtalálta a folyosót a védők között, s 20 méterről a jobb alsóba küldte a labdát. 2–0

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 2. FORDULÓ
Union Saint-Gilloise (belga)–Newcastle United (angol) 0–4 (Woltemade 17., Gordon 43., 64. — mindkettőt 11-esből, Barnes 80.)
Qarabag (azeri)–FC Köbenhavn (dán) 2–0 (Zoubir 28., Addai 83.)

Később
Arsenal (angol)–Olympiakosz (görög) 2–0 (Martinelli 12., Saka 90+2.)
Monaco (francia)–Manchester City (angol) 2–2 (Teze 18., Dier 90. – 11-esből, ill. Haaland 15., 44.) 
Bayer Leverkusen (német)–PSV (holland) 1–1 (Kofane 65., ill. Szaibari 72.) 
Villarreal (spanyol)–Juventus (olasz) 2–2 (Mikautadze 18., Veiga 90., ill. Gatti 49., Conceicao 56.)
Napoli (olasz)–Sporting CP (portugál) 2–1 (Höjlund 36., 79. il. Luis Suárez 62. – 11-esből)
Borussia Dortmund (német)–Athletic Bilbao (spanyol) 4–1 (Svensson 28., Chukwuemeka 50., Guirassy 82., Brandt 90+1., ill. Guruzeta 61.)
Barcelona (spanyol)–Paris Saint-Germain (francia) 1–2 (Ferran Torres 19., ill Mayulu 38., G. Ramos 90.)

KEDDEN JÁTSZOTTÁK
Internazionale (olasz)–Slavia Praha (cseh) 3–0 (Lautaro Martínez 30., 65., Dumfries 34.)
Pafosz (ciprusi)–Bayern München (német) 1–5 (Orsic 45., ill. Kane 15., 35., R. Guerreiro 20., N. Jackson 31., Olise 68.)
Galatasaray (török)–Liverpool (angol) 1–0 (Osimhen 16. – 11-esből)
Chelsea (angol)–Benfica (portugál) 1–0 (Ríos 18. – öngól)
Kiállítva: Joao Pedro (90+6., Chelsea)
Atlético Madrid (spanyol)–Eintracht Frankfurt (német) 5–1 (Raspadori 4., Le Normand 33., Griezmann 45+1., Simeone 70., J. Álvarez 82. – 11-esből, ill. Burkardt 57.)
Bodö/Glimt (norvég)–Tottenham Hotspur (angol) 2–2 (Hauge 53., 66., ill. Van de Ven 68., Gundersen 89. – öngól)
Olympique Marseille (francia)–Ajax (holland) 4–0 (Paixao 6., 11., Greenwood 26., Aubameyang 52.)
Kajrat Almati (kazah)–Real Madrid (spanyol) 0–5 (K. Mbappé 25., 52., 74. – az elsőt 11-esből, Camavinga 83., Brahim Díaz 90+4.)
Atalanta (olasz)–FC Bruges (belga) 2–1 (Szamardzsics 74. – 11-esből, Pasalic 87., ill. Colisz 38.)

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGkP
1. Bayern München228–2+66
2. Real Madrid227–1+66
3. Paris SG226–1+56
4. Internazionale225–0+56
5. Arsenal224–0+46
6. Qarabag225–2+36
7. Borussia Dortmund2118–5+34
8. Manchester City2114–2+24
9. Tottenham2113–2+14
10. Atlético Madrid2117–4+33
11. Newcastle United2115–2+33
12. Marseille2115–2+33
13. FC Bruges2115–3+23
14. Sporting2115–3+23
15. Eintracht Frankfurt2116–603
16. Barcelona2113–303
17. Liverpool2113–303
18. Chelsea2112–3–13
19. Napoli2112–3–13
20. Royale Union Saint-Gilloise2113–5–23
21. Galatasaray2112–5–33
22. Atalanta2112–5–33
23. Juventus226–602
24. Bodö/Glimt224–402
25. Bayer Leverkusen223–302
26. Villarreal2112–3–11
27. PSV Eindhoven2112–4–21
28. Köbenhavn2112–4–21
29. Olympiakosz Pireusz2110–2–21
30. Monaco2113–6–31
31. Slavia Praha2112–5–31
32. Pafosz2111–5–41
33. Benfica222–4–20
34. Athletic Bilbao221–6–50
35. Ajax220–6–60
36. Kajrat Almati221–9–80

 

Legfrissebb hírek

Luís Enrique Pedriről: Ő Harry Potter, remélem, nem hozza a varázspálcáját

Bajnokok Ligája
11 órája

Óriási a tumultus Almatiban, de nem csúszik a Real Madrid BL-meccse

Bajnokok Ligája
Tegnap, 18:05

Tovább íródik a Camp Nou-saga: most október közepe az újranyitás várható időpontja

Bajnokok Ligája
Tegnap, 15:09

Így „őrült meg” Ian Wright a stúdióban az Arsenal győztes gólját látván – videó

Angol labdarúgás
2025.09.29. 13:52

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
2025.09.29. 08:20

PL: ikszelt idegenben a Newcastle; emberelőnyben sem nyert az Aston Villa

Angol labdarúgás
2025.09.21. 17:04

Conte elmondta, miért cserélte le De Bruynét, a szurkolók nagy része kiakadt a döntésen

Bajnokok Ligája
2025.09.19. 10:52

Marcus Rashford duplájával a Barcelona nyert a Newcastle vendégeként

Bajnokok Ligája
2025.09.18. 22:59
Ezek is érdekelhetik