Diego Simeone: Az Arsenal a legjobb csapat, amellyel idén találkoztunk

Mikel Arteta, az Arsenal vezetőedzője így értékelt az UEFA oldalán: „Kemény meccs volt, de az első gól után kinyíltak és több terünk volt. Örülünk az eredménynek, ez jobb összetartást eredményez közöttünk és a szurkolók között, a hit nagyon fontos a sportban. Most koncentrálhatunk a vasárnapi bajnokira.”
A spanyol edző ezt követően a sokat kritizált, ezúttal duplázó Viktor Gyökeresről is beszélt. „Örülök neki, mert teljes mértékben megérdemli, kiemelten sokat dolgozik a csapatért. Nagyra értékeljük mindazt, amit a csapatért tesz. Gyökeres jobb csapattá teszi az Arsenalt. Lehet látni a képeken és a videókon, hogy a csapattársak is mennyire örülnek neki. Fizikális, teret nyit másoknak, nyomást helyez a labdás játékosra, fenomenális és akkor a hab a tortán a gólszerzés. Remélhetőleg ez lendületet ad.”
„Természetesen nagyon elégedett vagyok. Mindig igyekszem a legjobbat nyújtani, előbb-utóbb jönnek a gólok is. Mindkét gólom remek volt, az elsőnél nem voltam benne biztos, hogy nem voltam lesen, úgyhogy a másodiknál ezért ünnepeltem jobban” – mondta a mérkőzés legjobbjának megválasztott Viktor Gyökeres.
Az ágyúsok 13 perc alatt szereztek négy gólt, erről így vélekedett a svéd támadó: „Sosem adjuk fel, jól védekezünk, és amikor lehetőségünk van, akkor azt rendkívül hatékonyan használjuk ki. Persze nekik is voltak lehetőségeik, de alapvetően mi irányítottunk. Hosszú még az út, sok mérkőzés van hátra. Tudom, hogy ez unalmas, de mérkőzésről mérkőzésre haladunk.”
A BBC Sport kiemeli, hogy az Arsenal idénybeli 12 meccséből tízet megnyert, ezeken mindössze három gólt kapott, ami a legjobb mutató a klub 138 éves történelmében.
„Ez egy tanulási folyamat. A meccs elején jól teljesítettünk, hatvan perc után ők voltak a jobbak, és megérdemelten nyertek” – kezdte az értékelést Diego Simeone, az Atlético Madrid vezetőedzője.
Az 55 éves tréner az UEFA oldalának nyilatkozva az Arsenalt is dicsérte. „Ez a legjobb csapat, amelyikkel idén találkoztunk. Nagyon jól küzdenek, futnak és futnak, a pálya minden pontján kíválóak. Nincs mit mondanom a csapatnak, megpróbálták, futottak és egy jobb csapattól kikaptak”
„Most ezt magunk mögött kell hagynunk, és az edzéseken arra koncentrálni, hogy kijavítsuk a hibákat. Ez nem olyan durva, mint a tavalyi négy-nullás vereség a Benfica ellen. Ez más, akkor kapura sem lőttünk, ötletünk sem volt. Most nem ilyen volt a meccs képe, harcoltunk, ameddig tudtunk. Az Arsenal jelenleg jobb csapat, ezt el kell fogadnunk. A rögzített szituációból szerzett góljuk után kihasználták a gyengeségeinket. Julián Álvarez a kapufát találta el, aztán abban a tizennégy percben eldöntötték a meccset” – zárta gondolatait Simeone.
„Nagyon kemény mérkőzés volt, ahogy erre számítani lehetett, hiszen ők a világ egyik legjobb csapata. Az első félidőben jól működött a védekezésünk. Én Bukayo Saka ellen védekeztem, ami óriási kihívás. Egy szöglet után vezetést szereztek, volt egy fejesem, ha kicsit jobban eltalálom egy-egy lehetett volna, ehelyett öt perc alatt elhúztak három-nullára. Ez megmutatja, hogy egy pillanatra sem lehet leállni. Össze kell szednünk magunkat. Vereséget szenvedtünk a Liverpool és az Arsenal ellen, ezek jelenleg a világ legjobb csapatai közé tartoznak, de még van öt meccsünk az alapszakaszból, hogy javítsuk a hibákat” – mondta a mérkőzést követően David Hancko, az Atlético védője.
BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 3. FORDULÓ
ARSENAL (angol)–ATLÉTICO MADRID (spanyol) 4–0 (0–0)
London, Emirates Stadion, 59 200 néző. Vezette: D. Massa (olasz)
ARSENAL: Raya – J. Timber (B. White, 83.), Saliba, Gabriel (C. Mosquera, 72.), Lewis-Skelly – Zubimendi (Nörgaard, 72.), Rice – Eze (Nwaneri, 72.) – Saka, Gyökeres (Merino, 83.), G. Martinelli. Menedzser: Mikel Arteta
ATLÉTICO: Oblak – M. Llorente, J. M. Giménez (Baena, 63.), Le Normand, Hancko – Giu. Simeone (Griezmann, 72.), P. Barrios, Koke (C. Gallagher, 63.), N. González (Ruggeri, 63.) – Sörloth (Th. Almada, 72.), J. Álvarez. Vezetőedző: Diego Simeone
Gólszerző: Gabriel (57.), G. Martinelli (64.), Gyökeres (67., 70.)
AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA | M | Gy | D | V | L–K | Gk | P |
1. Paris SG | 3 | 3 | – | – | 13–3 | +10 | 9 |
2. Internazionale | 3 | 3 | – | – | 9–0 | +9 | 9 |
3. Arsenal | 3 | 3 | – | – | 8–0 | +8 | 9 |
4. Borussia Dortmund | 3 | 2 | 1 | – | 12–7 | +5 | 7 |
5. Manchester City | 3 | 2 | 1 | – | 6–2 | +4 | 7 |
6. Bayern München | 2 | 2 | – | – | 8–2 | +6 | 6 |
7. Newcastle United | 3 | 2 | – | 1 | 8–2 | +6 | 6 |
8. Real Madrid | 2 | 2 | – | – | 7–1 | +6 | 6 |
9. Barcelona | 3 | 2 | – | 1 | 9–4 | +5 | 6 |
10. Qarabag | 2 | 2 | – | – | 5–2 | +3 | 6 |
11. PSV Eindhoven | 3 | 1 | 1 | 1 | 8–6 | +2 | 4 |
12. Tottenham | 2 | 1 | 1 | – | 3–2 | +1 | 4 |
13. Marseille | 2 | 1 | – | 1 | 5–2 | +3 | 3 |
14. FC Bruges | 2 | 1 | – | 1 | 5–3 | +2 | 3 |
Sporting CP | 2 | 1 | – | 1 | 5–3 | +2 | 3 |
16. Eintracht Frankfurt | 2 | 1 | – | 1 | 6–6 | 0 | 3 |
17. Liverpool | 2 | 1 | – | 1 | 3–3 | 0 | 3 |
18. Atlético Madrid | 3 | 1 | – | 2 | 7–8 | –1 | 3 |
19. Chelsea | 2 | 1 | – | 1 | 2–3 | –1 | 3 |
20. Galatasaray | 2 | 1 | – | 1 | 2–5 | –3 | 3 |
Atalanta | 2 | 1 | – | 1 | 2–5 | –3 | 3 |
22. Napoli | 3 | 1 | – | 2 | 4–9 | –5 | 3 |
23. Royale Union SG | 3 | 1 | – | 2 | 3–9 | –6 | 3 |
24. Juventus | 2 | – | 2 | – | 6–6 | 0 | 2 |
25. Bodö/Glimt | 2 | – | 2 | – | 4–4 | 0 | 2 |
26. Pafosz | 3 | – | 2 | 1 | 1–5 | –4 | 2 |
27. Bayer Leverkusen | 3 | – | 2 | 1 | 5–10 | –5 | 2 |
28. Monaco | 2 | – | 1 | 1 | 3–6 | –3 | 1 |
29. Slavia Praha | 2 | – | 1 | 1 | 2–5 | –3 | 1 |
30. Villarreal | 3 | – | 1 | 2 | 2–5 | –3 | 1 |
31. Köbenhavn | 3 | – | 1 | 2 | 4–8 | –4 | 1 |
32. Olympiakosz Pireusz | 3 | – | 1 | 2 | 1–8 | –7 | 1 |
33. Kajrat Almati | 3 | – | 1 | 2 | 1–9 | –8 | 1 |
34. Benfica | 3 | – | – | 3 | 2–7 | –5 | 0 |
35. Athletic Bilbao | 2 | – | – | 2 | 1–6 | –5 | 0 |
36. Ajax | 2 | – | – | 2 | 0–6 | –6 | 0 |