Nick Woltemade megállítása lehet a Leverkusen sikerének titka

S. N.S. N.
2025.12.10. 10:37
null
Woltemade hét gólt szerzett eddig a Newcastle-ben (Fotó: Getty Images)
A német csapat vezetőedzője, Kasper Hjulmand szerint csapatának különösen kell figyelnie a Newcastle beadásaira és a majd’ kétméteres Nick Wolte­madéra a labdarúgó Bajnokok Ligája szerdai játéknapján.

Igencsak kétarcú ebben az idényben a Newcastle és a Bayer Leverkusen. Az angol csapat a Premier League-ben 15 forduló után mindössze 22 pontot gyűjtött, s a tabella 12. helyén áll, a Bajnokok Ligájában viszont biztatóan játszik, öt kör alatt kilenc pontot gyűjtött. 

A Leverkusen pedig a 2023–2024-es német bajnoki cím, illetve a 2024–2025-ös ezüstérem után ebben az évadban a Bundesliga-táblázat negyedik pozícióját foglalja el, ám már 14 pontos a lemaradása a listavezető Bayernnel szemben. Azonban a BL-ben szintén jól áll, csupán egy ponttal szerzett kevesebbet, mint a Newcastle. A két csapat szerda esti összecsapásának tétje leginkább az, melyikük tartja életben az első nyolc hely elérésének esélyét – a németeknél egy korábbi ismerős féken tartása lehet a siker titka.

„Éhezünk a sikerre – mondta a találkozót megelőző sajtótájékoztatón a Leverkusen 53 éves dán szakvezetője, Kasper Hjulmand. – Győzelemmel helyzetbe hozhatnánk magunkat, de nehéz mérkőzésre számítok. A Newcastle fizikailag nagyon erős csapat, amely hatalmas nyomást helyez az ellenfeleire, s kifejezetten erős szabadrúgásokból és szögletekből. Különösen Nick Woltemade játéka nyűgöz le, jól ismerjük őt korábbról. Nincs sok olyan futballista, aki ilyen fizikai paraméterekkel ennyire képzett technikailag, mint ő.” 

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 6. FORDULÓ
21.00: Bayer Leverkusen (német)–Newcastle United (angol)
 

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
12 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Ismét kikapott idegenben az RB Leipzig

Német labdarúgás
2026.09.20. 17:38

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

El: győzött a San Siróban a Benfica, sikerrel kezdett a Leverkusen és a Sunderland is

Európa-liga
2026.09.16. 22:59

Zebráktól a fekete macskákig, avagy öt-öt favorit, illetve sötét ló az Európa-ligában

Európa-liga
2026.09.16. 12:04