BL-sorsolás: ismét összecsap egymással a Benfica és a Real Madrid!

T. Z.T. Z.
2026.01.30. 12:28
null
Februárban újabb két mérkőzést játszik egymással a Benfica és a Real Madrid (Fotó: Getty Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában pénteken délben kisorsolták a Bajnokok Ligája rájátszásának párosításait. A rekordgyőztes Real Madrid ismét az alapszakasz után ismét megmérkőzik a Benficával, míg a címvédő Paris Saint-Germain francia riválisával, a Monacóval csap össze februárban.

Az alapszakasz első nyolc helyezettje, az Arsenal, a Bayern München, a Liverpool, a Tottenham, az FC Barcelona, a Chelsea, a Sporting és a Manchester City már biztosította helyét a nyolcaddöntőben, hozzájuk csatlakozik majd további nyolc együttes, amelynek a rájátszásból kell kiharcolnia a továbbjutást.

A nyoni sorsoláson minden egyes kiemelt csapat az alapszakaszban elért helyezések alapján előre meghatározva két ellenfél közül kaphatott ellenfelet, így eldőlt, hogy a rekordgyőztes Real Madrid ismét azzal a Benficával találkozik, amelytől az alapszakasz utolsó körében 4–2-es vereséget szenvedett, és emiatt kicsúszott a legjobb nyolc közül. 

A címvédő Paris Saint-Germain francia vetélytársával, a Monacóval találkozik, míg a tavalyi döntős Internazionale a Bodö/Glimttel mérkőzik meg. A Sallai Rolandot is foglalkoztató Galatasarayra a Juventus vár, a Dortmund az Atalantával, az Olympiakosz a Leverkusennel, a Bruges az Atlético Madriddal, a Qarabag pedig a Newcastle-lel találkozik februárban. 

A párharcok első mérkőzéseit február 17-18-án rendezik, a visszavágókat pedig egy héttel később.  A nyolcaddöntő meccsei március 10-11-én, illetve 17-18-án lesznek, a negyeddöntő összecsapásait április 7-8-án és 14-15-én rendezik, az elődöntőkre pedig április 28-29-én, valamint május 5-6-án kerül sor. A döntőt Budapesten, a Puskás Arénában rendezik május 30-án 18 órától.

A BAJNOKOK LIGÁJA RÁJÁTSZÁSÁNAK PÁROSÍTÁSAI
Borussia Dortmund (német)–Atalanta (olasz)
Galatasaray (török)–Juventus (olasz)
Olympiakosz (görög)–Bayer Leverkusen (német)
FC Bruges (belga)–Atlético Madrid (spanyol)
Monaco (francia)–Paris Saint-Germain (francia)
Qarabag (azeri)–Newcastle (angol)
Benfica (portugál)–Real Madrid (spanyol)
Bodö/Glimt (norvég)–Internazionale (olasz)
* Az elsőként feltüntetett csapat kezdi hazai pályán a párharcot

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
18 órája

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
22 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Közleményt adott ki a Real Madrid, új vezetőt követel a La Liga élére

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 20:19

Januárban lecsapna a Real Madrid középpályására a Galatasaray – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 17:37

A vártnál súlyosabb Federico Valverde sérülése

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 13:28

Mbappé szerint az előző idényben nyújtott egyéni teljesítménye feljogosítja őt az Aranylabdára

Francia labdarúgás
2026.09.22. 12:53

Ezt nem teszik zsebre Pérezék: kőkeményen nekiment a Realnak a ligaelnök

Spanyol labdarúgás
2026.09.22. 11:29