Van Dijk a Liverpool egyetlen bevethető középhátvédje a Qarabag ellen

ROCK PÉTERROCK PÉTER
2026.01.27. 18:05
null
Arne Slot nem győzte dicsérni Virgil van Dijket, akire mindig számíthat (Fotó: Getty Images)
Nehéz időszakon megy keresztül a Liverpool FC, amely szerdán az azeri Qarabag ellen lép pályára a Bajnokok Ligájában, miközben a Premier League-ben továbbra sem találja önmagát 2026-ban. Arne Slot vezetőedző a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón őszintén beszélt a csapat helyzetéről, a sérülésekről és az idény kilátásairól.

A holland szakember elismerte, hogy a tabellán elfoglalt helyezés miatt lehetetlen kizárni a külső kritikákat: „Egy ilyen klubnál lehetetlen elhallgattatni a zajt, ha nem vagy versenyben a bajnoki címért. De az elmúlt harminc évben azt csak kétszer sikerült megnyerni” – fogalmazott.

Arne Slot szerint a Liverpool FC játéka a középpályán rendben van, ugyanakkor mindkét kapu előtt komoly javulásra van szükség: „A két tizenhatos között nagyon jó csapat vagyunk, sokszor kerülünk ígéretes helyzetekbe. De ezekből több gólt kellene szereznünk. A másik oldalon pedig kevés lehetőségből is gólokat kapunk” – mondta.

A vezetőedző ugyanakkor optimista maradt az idény hátralévő részét illetően: „Ha mindkét kapu előtt tudunk javulni, akkor szerintem nyerhetünk trófeát. Ha csak az egyikben fejlődünk, akkor nagyon nehéz lesz.”

Védelmi vészhelyzet a Qarabag ellen

A Liverpool súlyos védelmi gondokkal készül a nemzetközi mérkőzésre. Slot megerősítette, hogy középhátvédposzton gyakorlatilag csak Virgil van Dijk bevethető: „Biztosan mondhatom, hogy holnap nem lesz két klasszikus középhátvédünk. Egy középpályásnak kell ott játszania, mert Virgil az egyetlen elérhető opció” – árulta el.

A tréner külön kiemelte a holland csapatkapitány megbízhatóságát: „Hatalmas elismerés illeti őt. Folyamatosan készen áll újabb kilencven percekre, ezt nem szabad természetesnek venni az ő korában.”

Joe Gomez továbbra sem bevethető, bár Slot szerint „viszonylag rövid időn belül” visszatérhet. Ibrahima Konaté szintén hiányzik, nála személyes okok játszanak közre: nemrég elhunyt az édesapja. „Tudjuk, min megy keresztül, nehéz időszaka van. Remélem, hamarosan visszatérhet, de holnap még nem” – mondta róla az edző.

Szoboszlai a védelemben?

Felmerült annak lehetősége is – kollégánk, Gyenge Balázs tette fel a kérdést –, hogy Szoboszlai Dominik az idény elejéhez hasonlóan jobbhátvédként szerepeljen. Slot nem zárta ki teljesen az ötletet, ám hangsúlyozta, hogy elsősorban továbbra is a középpályán számol vele: „Mindig számításba veszem ezt a lehetőséget, de ugyanúgy azt is, hogy a középpályán játsszon” – reagált röviden.

Gurban Gurbanov: Az állandó fejlődés a lényeg

Gurban Gurbanov 2008 májusa óta irányítja a Qarabagot, ami még akkor is elképesztő, ha a klub nem tartozik szervesen az európai elithez, és az elvárások korántsem olyan magasak, mint a kontinens csúcsán. A szakvezető irányításával a gárda 2017-ben első azeri csapatként bejutott a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a mostani kiírásban pedig, többek között a Ferencváros kárára – a magyar bajnokot a rájátszásban ejtette ki a Qarabag – ismét az elsőszámú európai klubtornán szerepelhet. És ha már ideért, nem is okozott csalódást, és olyan nagycsapatokat győzött le az alapszakaszban, mint a Benfica (a portugálokat ráadásul Lisszabonban), vagy épp a legutóbbi fordulóban a Frankfurt. Gurbanov sajtótájékoztatóján lapunk arról kérdezte az edzőt, hogy mi a titka ennek a ritka sikernek. 

„Nem gondolom, hogy titok húzódna meg mögötte – válaszolta a szakvezető. – A legfontosabb az állandó fejlődés. Én már több tizenöt éve vagyok a helyemen, korábban játékosként is volt lehetőségem tapasztalatot szerezni, és meggyőződésem, hogy ha tudunk lépésről lépésre haladni, még ha kicsik is ezek a lépések, akkor előrébb jutunk. Fontos továbbá, hogy a Qarabag név kötelez, ennél a klubnál mindenki felelősséggel dolgozik, igyekszik és tanul. Isten kegyelmével így érhetjük el a céljainkat.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
Január 28., 21.00: Liverpool (angol)–Qarabag (azeri) – élőben az NSO-n!

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSAMGyDVL-KGk P 
1. Arsenal77––20–2+18 21 
2. Bayern München76–120–7+13 18 
3. Real Madrid75–219–8+11 15 
4. Liverpool75–214–8+6 15 
5. Tottenham742115–7+8 14 
6. Paris SG741220–10+10 13 
7. Newcastle United741216–6+10 13 
8. Chelsea741214–8+6 13 
9. Barcelona741218–13+5 13 
10. Sporting CP741214–9+5 13 
11. Manchester City741213–9+4 13 
12. Atlético Madrid741216–13+3 13 
13. Atalanta741210–9+1 13 
14. Internazionale74–313–7+6 12 
15. Juventus733114–10+4 12 
16. Borussia Dortmund732219–15+4 11 
17. Galatasaray73139–90 10 
18. Qarabag731313–15–2 10 
19. Marseille73–411–110 9 
20. Bayer Leverkusen723210–14–4 9 
21. Monaco72328–14–6 9 
22. PSV Eindhoven722315–14+1 8 
23. Athletic Bilbao72237–11–4 8 
24. Olympiakosz Pireusz72238–13–5 8 
25. Napoli72237–12–5 8 
26. Köbenhavn722311–17–6 8 
27. FC Bruges721412–17–5 7 
28. Bodö/Glimt713312–14–2 6 
29. Benfica72–56–10–4 6 
30. Pafosz71334–10–6 6 
31. Royale Union Saint-Gilloise72–57–17–10 6 
32. Ajax72–57–19–12 6 
33. Eintracht Frankfurt711510–19–9 4 
34. Slavia Praha7–344–15–11 3 
35. Villarreal7–165–15–10 1 
36. Kajrat Almati7–165–19–14 1 

 

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
22 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Kylian Mbappé elárulta, korábban majdnem a Liverpoolba igazolt

Angol labdarúgás
2026.09.22. 21:33

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Szoboszlai már várja a találkozást Tóth Alexékkel

Angol labdarúgás
2026.09.18. 21:19

„Mindig is megvolt benne ez a képesség” – Szoboszlai kilenc évvel ezelőtti gólját idézte fel az UEFA

Magyar válogatott
2026.09.18. 17:20

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59