Lamine Yamal: A BL-ben felszabadultabb vagyok

V. H. L.V. H. L.
2026.01.29. 10:24
Lamine Yamalnak a BL a kedvenc sorozata (Fotó: Getty Images)
Lamine Yamal, az FC Barcelona tizennyolc éves üdvöskéje góllal és gólpasszal vette ki a részét az FC Köbenhavn 4–1-es legyőzéséből, s ezzel nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a katalánok egyből a legjobb tizenhat között folytathassák a küzdelmeket. A találkozó legjobbjának választott Európa-bajnok spanyol labdarúgó a mérkőzés utáni nyilatkozatában azt is elárulta: az összes sorozat közül a Bajnokok Ligájában lép legszívesebben pályára.

Jól hajrázott a Bajnokok Ligájában az FC Barcelona: bár a katalán csapat korábban kikapott otthon a Paris Saint-Germaintől, idegenben pedig a Chelsea ellen szenvedett 3–0-s vereséget, ám a londoni fiaskó utáni három papírformameccsét megnyerte, s végül az alapszakasz 5. helyén végezve bejutott a legjobb tizenhat közé az elitsorozatban.

A gránátvörös-kékek a továbbjutást a dán FC Köbenhavn elleni 4–1-es sikerrel biztosították be – a Camp Nouban lejátszott mérkőzésen ugyan már a 4. percben hátrányba kerültek, de a második félidőben Robert Lewandowski, Lamine Yamal, Raphinha és Marcus Rashford góljaival a maguk javára fordították az összecsapást. A meccs legjobbja a gólja mellett gólpasszt is adó Yamal volt, aki érthető örömmel nyilatkozott a lefújás után.

„Mindnyájan arra gondolva léptünk pályára, hogy győzelemmel bebiztosíthatjuk a helyünket a legjobb nyolc között, ezért nagyon örülök a sikernek. A korai góllal ellenfelünk jó helyzetbe hozta magát, de legnagyobb örömömre sikerült fordítanunk” – idézi a Mundo Deportivo a 18 éves világsztárt.

A tavalyi Aranylabda-szavazáson második helyen végzett csillag a BL-ben hat mérkőzésen három gólnál és ugyanennyi gólpassznál jár, és saját bevallása szerint ez a sorozat fekszik neki a legjobban.

„A Bajnokok Ligájában felszabadultabb és boldogabb vagyok, mindig remekül érzem magam a pályán, sokszor kell egy az egy, vagy egy a kettő ellen megoldanom a játékot. Nagy örömmel tölt el, amikor hatékonyan tudom segíteni a csapatot” – fogalmazott Yamal.

BAJNOKOK LIGÁJA
ALAPSZAKASZ, 8. FORDULÓ
FC Barcelona (spanyol)–Köbenhavn (dán) 4–1 (Lewandowski 48., Yamal 60., Raphinha 69. – 11-esből, Rashford 85., ill. Dadason 4.)

A CSOPORTKÖR VÉGEREDMÉNYEMGyDVL-KGk P 
1. Arsenal88––23–4+19 24 
2. Bayern München87–122–8+14 21 
3. Liverpool86–220–8+12 18 
4. Tottenham852117–7+10 17 
5. Barcelona851222–14+8 16 
6. Chelsea851217–10+7 16 
7. Sporting CP851217–11+6 16 
8. Manchester City851215–9+6 16 
9. Real Madrid85–321–12+9 15 
10. Internazionale85–315–7+8 15 
11. Paris SG842221–11+10 14 
12. Newcastle United842217–7+10 14 
13. Juventus834114–10+4 13 
14. Atlético Madrid841317–15+2 13 
15. Atalanta841310–100 13 
16. Bayer Leverkusen833213–14–1 12 
17. Borussia Dortmund832319–17+2 11 
18. Olympiakosz Pireusz832310–14–4 11 
19. FC Bruges831415–17–2 10 
20. Galatasaray83149–11–2 10 
21. Monaco82428–14–6 10 
22. Qarabag831413–21–8 10 
23. Bodö/Glimt823314–15–1 9 
24. Benfica83–510–12–2 9 
25. Marseille83–511–14–3 9 
26. Pafosz82338–11–3 9 
27. Union Saint-Gilloise83–58–17–9 9 
28. PSV Eindhoven822416–160 8 
29. Athletic Bilbao82249–14–5 8 
30. Napoli82249–15–6 8 
31. Köbenhavn822412–21–9 8 
32. Ajax82–68–21–13 6 
33. Eintracht Frankfurt811610–21–11 4 
34. Slavia Praha8–355–19–14 3 
35. Villarreal8–175–18–13 1 
36. Kajrat Almati8–177–22–15 1 

 

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28

Az Aranylabda bűvöletében – közeledik a díjátadó, fókuszban az esélyek

Minden más foci
2026.09.24. 11:06

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

Barca-ünnep lesz Messi tiszteletére

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 16:46

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59

Kihagyja a Sevilla elleni bajnokit a Barcelona első számú kapusa

Spanyol labdarúgás
2026.09.17. 17:00