„Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – Luis Enrique a Bayern elleni BL-klasszikusról

„Megmutattuk, hogy milyen csapat vagyunk. Soha életemben nem láttam még ilyen intenzitású meccset, mindkét csapat szurkolóinak örülnie kell ennek az előadásnak” – értékelt a mérkőzés után a Marca összefoglalója szerint Luis Enrique.
A címvédő párizsiak spanyol vezetőedzője ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy csapata az 5–2-es vezetés után hagyta visszakapaszkodni ellenfelét: „Sok kockázatot vállaltunk” – tette hozzá a szakember, hozzátéve, ez volt a legjobb mérkőzés, amelynek valaha is részese volt edzői pályafutása alatt.
„Gratulálnunk kell mindenkinek. Megérdemeltük a győzelmet, ahogy döntetlen és vereség is lehetett volna. Fantasztikus volt. Ez volt a legjobb meccs, amelynek edzőként a részese voltam” – fogalmazott Luis Enrique.
Vincent Kompany – aki eltiltása miatt csak a nézőtérről figyelhette az összecsapást – ugyancsak elégedetten értékelte a látottakat: „Katasztrófa volt, hogy nem ülhettem le a kispadra, de nagyon bíztam a stábban. Büszke vagyok arra, amit ma (kedden – a szerk.) tettünk, hihetetlen meccset játszottunk.”
A Bayern München vezetőedzője a sajtótájékoztatón külön is kiemelte Michael Olise teljesítményét: „Egy olyan játékost láttunk, aki nem fél cselezni és nem fél attól, hogy elveszíti a labdát. Lenyűgöző, amit tesz a csapatért.”
Kompany dicsérően szólt arról is, hogy csapata négy gólt tudott szerezni idegenben: „Amikor a Bajnokok Ligája elődöntőjében idegenben öt gólt kapsz, akkor az a megszokott, hogy minden elveszett. Azonban az őrületes az egészben, hogy mi négyet szereztünk, és lőhettünk volna még többet is.”
„Hála az égnek, hogy csak egy elődöntő volt, mert különben elveszítettük volna a döntőt... A döntő majd a jövő héten lesz. Nagyon várom a visszavágót, azt szeretném, ha minél gyorsabban jönne. Van egy mitikus stadionunk, amelynek szükségünk lesz az erejére.”
A belga szakember arra az újságírói kérdésre, hogy a saját vagy Luis Enrique stílusa a tetszetősebb a sorozatban: „Nehéz kérdés. A labdarúgás olyan, mint a vallás. Vitatkozunk, aztán hiszünk, amiben hiszünk. Számomra nincs olyan játékstílus, amely jobb lenne a másiknál. Ami most történt, az két hasonló elv csatája volt.”
A párharc visszavágóját május 6-án rendezik a müncheni Allianz Arénában.
BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Paris Saint-Germain–Bayern München 5–4 (3–2)
Párizs, Parc des Princes, 47 511 néző. Vezette: Schärer (svájci)
PSG: Szafonov – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes (Mayulu, 84.) – Zaire-Emery (F. Ruiz, 64.), Vitinha, Joao Neves – D. Doué (B. Barcola, 70.), O. Dembélé, Kvarachelia (L. Hernandez, 84.). Vezetőedző: Luis Enrique
Bayern: Neuer – Stanisic, Upamecano, Tah, A. Davies (Laimer, a szünetben) – Kimmich, Pavlovic (Jackson, 90+4.) – Olise, Musiala (Goretzka, 79.), Luis Díaz – Kane. Vezetőedző: Vincent Kompany
Gólszerző: Kvarachelia (24., 56.), Joao Neves (33.), O. Dembélé (45+5., 58. – az elsőt 11-esből), ill. Kane (17. – 11-esből), Olise (41.), Upamecano (65.), Luis Díaz (68.)










