Dembélé bizakodik, hogy játszhat a budapesti BL-döntőben

2026.05.21. 18:19
null
Fotó: Getty Images
Az aranylabdás Ousmane Dembélé bizakodik, hogy jövő hét szombaton bevethető lesz a labdarúgó Bajnokok Ligája budapesti fináléjában.

A Paris Saint-Germain 29 éves világbajnok támadójátékosa az idénybeli utolsó bajnokin, a fővárosi rangadón sérült meg, amelyet a címét már korábban megvédő PSG 2–1-re elveszített a Paris FC-vel szemben. Ezzel az első médiaértesülések szerint kérdésessé vált Dembélé pályára lépése ellen a friss angol bajnok Arsenal ellen a Puskás Arénában jövő hét szombaton 18 órakor kezdődő döntőben.

„Nagyon jól vagyok – kezdődött a párizsi klub szurkolóit megnyugtató csütörtöki nyilatkozat, amelyben Dembélé hozzáfűzte: noha volt benne némi ijedtség a városi rivális elleni meccsen, ám jól érzi magát és készen áll a BL-döntőre. – Hogy százszázalékos leszek-e a fináléra? Úgy gondolom, igen. Nincs kétségem efelől, remélem, hogy pályára léphetek majd.”

Felidézte: pályafutása során annyi kisebb-nagyobb sérülése volt már, hogy a döntőre való tekintettel inkább úgy határozott, nem kockáztat, ezért hagyta el a pályát már a 27. percben a bajnokin. Dembélé az idénybeli 39 tétmérkőzésén 19 gólt szerzett, ebből hetet a BL-menetelés során, amellyel együttese megteremtette magának a címvédés lehetőségét.

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
11 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

Vízilabda: régi-új vizekre evez a Honvéd

Vízilabda
2026.09.18. 14:59