Felejthetetlen zongora-előadás a Puskás Arénában

CS. M.CS. M.
2026.05.30. 19:14
null
György Ádám (Fotó: Szabó Miklós)
A Puskás Arénában a PSG–Arsenal labdarúgó Bajnokok Ligája-döntő előtt felcsendült a BL-himnusz is György Ádám magyar zongoraművész előadásában.

 

Mintegy negyedórával a kezdés előtt a két csapat szurkolótábora már fülsiketítő hangorkánt rendezett a Puskás Arénában, de egy kis ideig lejjebb kellett venniük a hangerőt az ünnepélyes megnyitó miatt. Az elmúlt évek tapasztalata alapján azon már meg sem lepődik az ember, mennyire gyorsan és profin építi meg ilyenkor a szervezőcsapat a színpadot, s ebben Budapest sem vallott szégyent, sőt! A főműsort a The Killers amerikai rockegyüttes szolgáltatta, amelynek leghíresebb dala – a magyar televíziónézők számára egészen biztosan – a Mr. Brightside, ez az angol profi dartsjátékos, Nathan Aspinall bevonulózenéje jó ideje. Nem meglepő módon ez a dal vitte a prímet a több tízezer brit drukkerrel a stadionban, akik teli torokból üvöltötték a nekik is ismerős nótát. Ezt leszámítva nem állíthatjuk, hogy a főleg franciákból, angolokból és persze magyarokból álló közönség a rockbanda összes dalát kívülről fújta, de a hangzás rendben volt, a körítés pedig egyenesen pazar.

Természetesen felcsendült a Bajnokok Ligája-himnusz is György Ádám magyar zongoraművész előadásában. A nemzetközileg is ismert és elismert, Budapesten született, Isztambulban élő művész a New York-i Carnegie Hall rendszeres fellépője, s egy ideje nagy labdarúgó-eseményeken is megmutatja virtuozitását, fellépett például a 2012-es Európa-bajnokság megnyitóünnepségén is, valamint ugyanígy a BL-himnuszt játszotta el a 2023-as isztambuli finálé előtt. Csodálatos volt az is, de ez a budapesti – a Puskás Aréna varázslatos atmoszférájában – még inkább!

 

Legfrissebb hírek

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
13 órája

„Ennek a címernek súlya van” – Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos a Liverpool új idényéről

Angol labdarúgás
2026.09.23. 18:38

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

La Liga: az FC Barcelona októberben nem számíthat Christensenre

Spanyol labdarúgás
2026.09.21. 13:18

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Vízilabda: kikapott a Jadran Splittől, az Eurokupa csoportkörében folytatja a Honvéd

Vízilabda
2026.09.20. 14:14