Owen Hargreaves: A rögzített helyzetekkel biztosan lesz gondja a PSG-nek a BL-döntőben

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.05.25. 19:13
null
Owen Hargreaves szerint a levegőben gondjai lehetnek a PSG-nek a BL-döntőben (Fotó: Getty Images)
A korábbi angol válogatott labdarúgó, Owen Hargreaves szerint az Arsenalnak megvannak az eszközei ahhoz, hogy legyőzze a Paris Saint-Germaint a szombati, budapesti Bajnokok Ligája-döntőben.

Általános vélekedés, hogy a címvédő PSG számít a BL-döntő esélyesének, de az angol válogatottban korábban 42 alkalommal pályára lépő középpályás szerint az „ágyúsok” mellett is szólnak érvek.

„Az Arsenalnak van az egyik legjobb kapusa és az egyik legjobb védelme a világon – mondta a TNT Sportsnak a szakértőként dolgozó Owen Hargreaves. – Megvan a tökéletes tervük a kapussal és a hátsó négyessel, illetve szenzációsak rögzített helyzeteknél, szóval ez már három fontos elem. Persze ha a PSG korán gólt szerez, képes átgázolni az ellenfélen. Ha megnézzük a Bayern München elleni elődöntőjét, látjuk, hogy Luis Enrique belement egy kosármeccsbe, így lett öt négy, a visszavágón viszont visszaállt, és kontrákra rendezkedett be.”

Nyilván egy mérkőzésen bármi megtörténhet, erről is beszélt a Bayern München, a Manchester United és a Manchester City egykori játékosa.

„Egy egymeccses finálé mindig más. Természetes a PSG az esélyes a kerete miatt, de szerintem az Arsenal képes hatástalanítani a futballistáit. Az biztos, hogy érdekes döntő lesz, mivel jelenleg a párizsi együttest a legnagyobb élvezet nézni, fantasztikus játékosai vannak, viszont az ellenfél is topcsapat. Nem hiszem, hogy az Arsenal kivárásra, kontrákra játszana majd, szerintem megpróbálja ráerőltetni az akaratát a Paris Saint-Germainre, miközben nem hagy üres területeket” – nyilatkozta a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes labdarúgó, aki szerint a londoniak levegőben sok gondot okozhatnak a párizsiaknak.

„A rögzített helyzetekkel biztosan lesz gondja a PSG-nek, egyszerűen az Arsenalnak magasságbeli fölénye van. Azonban biztos vagyok benne, hogy Luis Enrique kitalál valamit, hogy a földön tartsa a labdát, és elkerülje, hogy az ellenfél sok szöglethez és szabadrúgáshoz jusson” – tette hozzá a 45 éves szakértő.

A BL-döntő szombaton 18 órakor kezdődik a Puskás Arénában.

BAJNOKOK LIGÁJA
DÖNTŐ
Szombat, 18.00: Paris Saint-Germain (francia)–Arsenal (angol), Puskás Aréna (Tv: RTL) – élőben az NSO-n!

 

Legfrissebb hírek

A játékvezetői testület szerint jogtalan volt a Sunderland Arsenal elleni tizenegyese

Angol labdarúgás
2026.09.23. 14:50

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.22. 14:35

Budapest a tizenötödik a sportvárosok rangsorában

Egyéb egyéni
2026.09.21. 12:01

„Egyszerűen csak ki kell használni” – Ferran Torresnek mindegy, kezd-e vagy csak csere

Francia labdarúgás
2026.09.21. 11:25

Nizzában odalett a Lille veretlensége, Marseille-ben nyert a PSG

Francia labdarúgás
2026.09.20. 22:45

Interkontinentális Kupa: a Mamelodi Sundowns lesz a PSG egyik kihívója

Minden más foci
2026.09.20. 11:45

„Ennek a vereségnek fájnia kell” – Artetát nem csupán az eredmény keserítette el

Angol labdarúgás
2026.09.20. 10:59

Rég nem látott összeomlás az Arsenaltól, simán nyert a Brighton

Angol labdarúgás
2026.09.19. 18:00