Bemutatkozás

Hátsó füves – barangolás a magyar futball rejtett tájain, ahol tiszta a levegő, szabad a pálya és harangszó töri meg a gólcsendet. A 2015-ben kezdett gyűjtőmunka immár több mint százötven helyszínt érintett, Csillag Péter újságíró és a résztvevő fotó- és videoriporterek a falusi labdarúgás kiveszőben lévő, gyökeresen átalakuló világát igyekeznek dokumentálni riportok, képek, videók segítségével.

A csapat sorsa sok helyen meglepő élességgel rajzolja elénk a kis települések társadalmi kihívásait: a falusi oktatás küzdelmeit, az elvándorlás hatásait, az öregedő lakosság megváltozott igényeit, a cigányság kiútkeresését. A rögzített mozzanatok túlmutatnak a sport keretein, éles korrajzot és szociológiai látleletet kínálnak.

A Hátsó füves-országjárás összegzéseként 2020-ban látványos fotókönyv jelent meg a Rézbong Kiadó gondozásában, 2021 őszén pedig sokoldalú kiállítás nyílt az Év múzeuma-díjjal kitüntetett sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumban. Az “anyakiállításhoz” kapcsolódik szatellitprojektként a Hátsó füves utazó fotókiállítás, amely eddig a Magyar Olimpiai és Sportmúzeumban, a hajdúböszörményi Hajdúság Galériában, a budapesti Főfotó Galériában, valamint a Szent György-hegy hajnalig fesztiválon, a Hóbor pincében volt látható. A tervek szerint a közeljövőben a felvidéki Királyhelmecen, majd Szécsényben és Balatonfüreden is megtekinthető lesz a Hátsó füves-fotógyűjtemény.

A Hátsó füves-országjárás szatmári leágazásaként 2021-ben Tukacs László túristvándi tanító-edző közreműködésével könyv és dokumentumfilm-sorozat készült a fehérgyarmati járás futballéletéről. A Rézbong Kiadónál megjelent kötet és a YouTube-on elérhető négy film közös címe: Ha a pályák mesélni tudnának…

A sátoraljaújhelyi Hátsó füves-kiállítás díszletei között 2021 októberétől fut kétheti rendszerességgel a Harmadik félidő bisztró élő futballestsorozat, amelyen a magyar labdarúgás társadalmi, történelmi, kulturális vagy éppen szakmai hátteréről beszélgetünk a téma legjobb szakértőivel. A programokról szóló beszámolók, fényképek és videók a Sajtó fül alatt találhatók.

A sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeumból indult 2022 tavaszán a Hátsó füves futballmentő túra, amely során a Zempléni Főnix projektcsapat a környék elhagyott pályáin játszik mérkőzést a falu papíron már megszűnt, egy napra újjáéledő csapatával. Megelevenedik a régi idők falusi futballhangulata, a futballünnep helyi programjai révén a látogatók megismerhetik a település természeti, kulturális és gasztronómiai értékeit.

A Hátsó füves futballmentő túra állomásai:

április 9. – Hercegkút
április 23. – Bodrogolaszi
május 7. – Tolcsva
május 21. – Makkoshotyka
június 4. – Hollóháza
június 18. – Füzér
július 2. – Mikóháza
július 16. – Olaszliszka
július 30. – Sátoraljaújhely