Pofátlan vendég volt az Arsenal

Valljuk be, ennél többet vártunk az egyébként szimpatikus Arsenaltól, vezér nélkül azonban csak rugdosódásra, és hisztire futotta. Így is begyűrtük őket, bár a mutatott játék után ez nem mondható el túl nagy dicsőségnek.Valljuk be, ennél többet vártunk az egyébként szimpatikus Arsenaltól, vezér nélkül azonban csak rugdosódásra, és hisztire futotta. Így is begyűrtük őket, bár a mutatott játék után ez nem mondható el túl nagy dicsőségnek.

Valljuk be, az Arsenal már ott elbukta ezt a felkészülési meccset, hogy a győzelemért trófea járt, hisz mint tudjuk, sosem nyernek semmit. Cinizmusomat persze árnyalja kicsit, ha azt is számba vesszük, hogy az Ágyúsok legnagyobb játékosai nem is utaztak el Lisszabonba, ám az nem megbocsájtható, hogy nélkülük csak antiszociális sértett kisfiúk futkostak a pályán, akik nem jutottak tovább a futballevolúcióban, mint a duzzogó medúza szint. Személy szerint az Arsenal edzőjeként első körben Vermaalent és Frimpongot mindenképp meginvitáltam volna egy csicskalángosra, akár már a pálya szélén. Mentségükre legyen mondva, Javi García és Garay is olyan volt, mint a friss felsős ötödikesek, akik abban élük ki magukat, hogy szívatják az alsósokat-Van Persie ennek eredményeképp ápolásra is szorult.

Maga a meccs egyébként nem volt ennyire lehangoló, a mérkőzés elején oda-vissza pörögtek a helyzetek, és ha Jara kicsit kevesebbet szerepel, és többet foglalkozik azzal, amit igen magas szinten űzött(nevezetesen az Arsenal védők hülyítésével), akkor már itt meglehetett volna az előny, ám mivel hátul mi is elég ingatagok voltunk(értsd: Luisao úgy fordult, mint egy nyerges Scania, a szélső védők pedig rendre a középső védőinket fogták) az Arsenal egy szép akció végén Van Persie révén megszerezte a vezetést egy középre centerezett labda után.

Az első félidőről körülbelül ennél több nem is mondható el, hiszen Cardozo folytatólagos duzzogása már szinte fel sem tűnt.

A második félidőben aztán sorcseréltünk, bejött a Nolito-Aimar duó, akik negyed óra alatt megfordították a meccset egy-egy pazar góllal, ám az ő kettősük ennél messzemenőbb következtetéseket engedett levonni, hiszen mindamellett, hogy mindketten parádéztak, egymást is remekül érezték(lásd: első gól). Nolito ezzel egyébként sorozatban harmadik gólját lőtte... Rajtuk kívül Witsel szórta még a csillámport, aki egy jószívű hentes higgadtságával tisztogatott mindenhol, ahol feltűnt, ám ha nála volt a labda, akkor azt is megmutatta, hogy miért a FIFA12-ben fog szerepelni, és nem a nagysikerű Fight Night sorozat következő részében.

A későbbiekben Luisao is villantott, egy szép pontrúgás után(számos lehetőség adódott a kis szögletek, és szabadrúgások gyakorlása révén) olyan erővel csattant a labdája a kapufán, hogy a felpörgő labda talán még most is a világűrben kering valahol.

A mérkőzés a mutatott játék mellett Capdevila bemutatkozásáról is emlékezetes marad, aki érzelmekkel teli nyilatkozatában többek között arra is kitért, hogy mekkora dolog volt neki, hogy kezet szoríthatott Eusébióval. Ilyen a mi emberünk, üdv a klubban Joan!

És zárásképp: