Birkózás: a szövetség szerint az utánpótláskorú versenyzők beléptek Európa elitjébe

2024.07.12. 10:04
(Fotó: mbsz.hu)
A Magyar Birkózók Szövetsége (MBSZ) szerint az U17-es és U20-as Európa-bajnokságon szerzett két arany- és két ezüst-, valamint tizenegy bronzéremmel a magyar fiatalok beléptek a kontinens elit mezőnyébe.

Az MBSZ beszámolója szerint a két Eb-n 39 ország mintegy 1100 versenyzője lépett szőnyegre. A mieink 56 versenyzővel vettek részt, ami azt jelenti, hogy több mint 27 százalékuk dobogóra állt.

„Sikeres Európa-bajnokságokat tudhatunk magunk mögött, mindkét korosztályban elértük azt, hogy mindhárom szakágban dobogóst ünnepeljünk, ennek különösen örülök – mondta Bácsi Péter szakmai igazgató. – Persze mint mindig, ezúttal is lehetett volna néhány éremmel több, de az megállapítható, hogy az előzetes várakozásokat felülmúltuk. Komoly országokat utasítottunk magunk mögé, most az a feladatunk, hogy megerősítsük előkelő helyünket. Ezért dolgozunk tovább.”

Ebben a két korosztályban a legutóbbi két évben 13, illetve 14 érmet nyertek a magyar fiatalok, de ezeken a versenyeken nem vettek részt az oroszok és a fehéroroszok, ezért az MBSZ szerint különösen nagy eredménynek számít az idei teljesítmény.

„Az összesített éremtáblázaton az ötödik helyen zártunk a grúzokkal és az örményekkel holtversenyben – idézte fel Bacsa Péter, az MBSZ ügyvezető alelnöke. – Csak az első öt ország tudott mindkét korcsoportban és minden szakágban érmet szerezni (a grúzok és az örmények nem), ami hatalmas fegyvertény, főleg úgy, hogy 2020, tehát a koronavírus-járvány óta ez volt az első olyan utánpótlás-világverseny, amelyen minden ország részt tudott venni.”

Bacsa azt is kiemelte, hogy feltűnő a korábbi erős közép-európai országok – Bulgária, Lengyelország, Szerbia és Románia – „lecsúszása”, valamint az osztrákok, a csehek és a szlovákok eltűnése, továbbá a skandináv országok halvány szereplése is. A szakmai igazgató szerint ebből adódóan az Európai Unió országai közül magasan a magyarok szerepeltek a legjobban, és elmondható, hogy lassan csak a magyarok tudják tartani a lépést a posztszovjet országokkal és a törökökkel.

„Mindent összevetve méltán lehetünk büszkék a versenyzőkre és az őket felkészítő válogatott és klubedzőkre” – zárta gondolatait Bacsa Péter.

 

Legfrissebb hírek

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
11 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
12 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
13 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Kosárlabda: kik lehetnek a női NB I legjobb fiatal játékosai?

Utánpótlássport
2026.09.21. 14:28