Szőke Alexet és Vitek Dáriust jutalmazta a Nemzetközi Birkózószövetség

R. D. P.R. D. P.
2025.12.17. 11:33
null
Szőke Alex (jobbra) és Vitek Dárius is a világranglista élén zárt (Fotó: Nemzetközi Birkózószövetség)
Hivatalos felületein hozta nyilvánosságra a 2025-ös idény világranglistáinak győzteseit a Nemzetközi Birkózószövetség (UWW). A rangsor az idei világbajnokságon, a kontinensbajnokságokon, valamint a négy UWW-rangsorversenyen elért eredmények alapján állt össze. A szakáganként tíz, összesen harminc súlycsoport legjobbjai között két magyar kötöttfogású klasszis is helyet kapott: az idén Európa-bajnoki bronzérmes és világbajnoki ötödik Szőke Alex, valamint az Eb-bronzérmes és világbajnoki ezüstérmes Vitek Dárius. Kimagasló teljesítményüket az UWW fejenként 5000 svájci frank pénzjutalommal ismerte el. A Magyar Birkózók Szövetségének levele.

Szőke Alex remekül kezdte az évet a nemzetközi porondon, hiszen február elején a zágrábi, február végén pedig a tiranai rangsorversenyen is bronzérmet szerzett, majd kiváló formáját a somorjai Európa-bajnokságon is megismételte, ahol szintén a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Nyáron a Polyák Imre–Varga János-emlékversenyen nagy skalpot gyűjtött be az orosz Szargszjan legyőzésével, a folytatás azonban már nem alakult ilyen kedvezően, végül csak kilencedik lett. A szeptemberi világbajnokságon ugyanakkor ismét bizonyított, és az előkelő ötödik helyet szerezte meg. Az ESMTK kiválósága összesen 64 700 pontot gyűjtött, amellyel megnyerte a kötöttfogású 97 kilogrammosok világranglistáját.

Vitek Dárius 2025-ben egészen elképesztő fordulaton ment keresztül. Az év eleje kifejezetten nehézre sikerült számára, betegség miatt kihagyta a hazai válogatót, majd a zágrábi rangsorversenyen sem volt százszázalékos, így egy vereséget követően búcsúzott. Február végén, a tiranai viadalon már szőnyegre sem tudott lépni, olyan súlyosra fordult az állapota. Az áprilisi Európa-bajnokságra azonban sikerült összeszednie magát, és megszerezte pályafutása második Eb-bronzérmét. A nyári folytatásban tovább javult a formája, júliusban döntőbe jutott a budapesti rangsorversenyen, majd a zágrábi világbajnokságon is az aranyéremért birkózhatott, végül ezüstöt szerzett. Kiemelkedő eredményei a világranglistán is visszaköszöntek: 58 975 ponttal a kötöttfogású 130 kilogrammos súlycsoport élén zárta a szezont.

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: lengyel, horvát és mahacskalai tábor is van az „étlapon”

Birkózás
2026.08.04. 07:12

Rangos nemzetközi birkózóversenyt nyert Kuramagomedov Murad

Egyéb egyéni
2026.08.03. 10:24

Szőke Alex, Fritsch Róbert és Vitek Dárius is kategóriája élén a világranglistán

Birkózás
2026.07.24. 12:18

Lőrincz Tamás: A birkózószövetség munkájának megítélése pozitív

Birkózás
2026.07.22. 09:32

Csúcsforma hiányában is hat magyar éremnek örülhettünk a Polyák–Varga–Kozma-emlékversenyen

Birkózás
2026.07.21. 12:44

Jól halad Végh Richárd Eb-bronzérmes birkózó bokaműtét utáni rehabilitációja

Birkózás
2026.07.20. 12:09

Szőke Alex fantasztikus birkózással aranyérmet nyert a budapesti UWW-rangsorversenyen!

Birkózás
2026.07.19. 20:54

Szőke Alex megverte az olimpiai, világ- és Európa-bajnok oroszt a BOK-csarnokban!

Birkózás
2026.07.19. 15:23