Váncza István és Vitek Dárius a 2026-os világranglista élén végzett

B. A. P.B. A. P.
2026.11.05. 11:08
null
Vitek Dárius (Fotó: Magyar Birkózok Szövetsége)
Az asztanai felnőtt birkózó-világbajnoksággal véget ért a nemzetközi versenyidény, egyúttal lezárult a 2026-os világranglista pontversenye is. A frissített rangsorok alapján összesen 34 magyar birkózó – 13 szabadfogású, 11 kötöttfogású és 10 női versenyző – szerepel súlycsoportja világranglistáján. Közülük tízen a legjobb tíz között zártak, ketten pedig egyenesen a rangsor élén végeztek: az asztanai világbajnokságon egyaránt döntőbe jutó, ezüstérmet szerző Váncza István a kötöttfogásúak 72, míg Vitek Dárius a 130 kilogrammos súlycsoportjában lett világranglista-győztes 2026-ban.

Váncza az év első felében ugyan nem szerzett érmet, de a rangsorversenyeken elért hetedik és kilencedik, valamint az Európa-bajnokságon megszerzett nyolcadik helyezésével értékes pontokat gyűjtött. Ezt követően a budapesti Polyák Imre, Varga János és Kozma István-emlékversenyen bronzéremmel gazdagodott. A Ferencváros birkózója a tavalyi világbajnokságon szerzett pontjaival együtt összesen 68 520 pontot gyűjtött, ami nemcsak súlycsoportjában ért első helyet, hanem az összes szakágat figyelembe véve is a harmadik legmagasabb pontszámnak bizonyult. Nála többet csupán a női 62 kilogrammos amerikai Adaugo Nwachukwu (70 200), valamint a szabadfogású 86 kilogrammos grúz Vladimeri Gamkrelidze (70 420) szerzett.

Vitek Dárius a kötöttfogásúak 130 kilogrammos mezőnyében zágrábi bronzéremmel kezdte az évet, majd a tiranai rangsorversenyen ugyan idő előtt búcsúzott, az ugyancsak Albániában rendezett Európa-bajnokságon azonban ezüstérmet szerzett. Ezzel sorozatban másodszor zárta az élen a világranglistát, hiszen 2025-ben is ő gyűjtötte a legtöbb pontot a kötöttfogású nehézsúlyúak között.

A világranglistának a következő évtől még nagyobb jelentősége lesz, hiszen 2027. január 1-jén megkezdődik a 2028-as Los Angeles-i olimpia kvalifikációs időszaka. Az új rendszerben már a világranglista alapján is lehet olimpiai kvótát szerezni, így innentől kezdve a rangsorversenyeken elért eredmények a következő két évben különösen felértékelődnek.

Legfrissebb hírek

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
5 órája

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
Tegnap, 9:24

Az oroszoknál, a kazahoknál és a kirgizeknél is jobb eredményeket értek el kötöttfogású sportolóink

Birkózás
2026.10.27. 16:00

Váncza István is kikapott iráni ellenfelétől, ő is ezüstérmes lett a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.10.26. 14:54

Egy percig sem tartott a döntő, Vitek Dárius ezüstérmes lett a birkózó-vb-n

Birkózás
2026.10.26. 14:24

Óriási magyar sikerek Asztanában: Váncza István és Vitek Dárius is vb-döntőbe jutott!

Birkózás
2026.10.25. 13:31

Váncza István és Vitek Dárius világbajnoki elődöntőbe jutott

Birkózás
2026.10.25. 10:34

Zverev lesz a harmincadik világelső férfi teniszező

Tenisz
2026.10.13. 11:21