Vitek Dárius jövőre is szeretné „kibirkózni” magából a maximumot

2025.12.23. 13:59
null
Vitek Dárius (Fotó: Török Attila)
A birkózó Vitek Dárius a 2026-os esztendőben is minden versenyen ki akarja hozni magából a maximumot, mert akkor annak ismét lesz eredménye is.

Az idén a kötöttfogásúak 130 kilogrammos kategóriájában világbajnoki ezüst- és Európa-bajnoki bronzérmes versenyző az M1 aktuális csatornának elmondta, a következő évben szeretné aranyéremre váltani a mostani medáliáit.

„Nem úgy szoktam kimenni egy tornára, hogy ezt vagy azt szeretném elérni, hanem csak ki akarom birkózni magamból a legjobbamat, szeretnék száz százalékot nyújtani, és akkor annak biztosan eredménye is lesz” - mondta Vitek, aki idén annak ellenére ért el remek eredményeket – és lett kötöttfogásban az év legjobb birkózója is –, hogy betegségek mellett sérülés is hátráltatta.

„Az Eb előtt egy deréktáji sérülés miatt a mozgás is nehézséget okozott, az sem volt biztos, hogy el tudok indulni, így lettem harmadik. A vb-re aztán már jóval ideálisabb volt a felkészülésem” – emlékezett vissza a történésekre a 26 éves versenyző, aki a vb-döntőben az iráni Amin Mirzazadehtől kapott ki. Vitek révén így is húsz év elteltével mérkőzhetett magyar birkózó nehézsúlyban a világbajnoki címért.

A sportoló elmondta, most az alapozás közepén tartanak, így az ünnepek alatt is csak háromnapos pihenőt kapnak, az első viadala pedig jövő január végén az első válogatóverseny lesz.

 

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar válogatott kerete az asztanai birkózó vb-re

Birkózás
20 órája

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30

Birkózás: újra szőnyegen a világbajnok

Birkózás
2026.08.25. 09:14

Báger Barbara bronzérmes az U20-as birkózó-vb-n

Birkózás
2026.08.20. 21:33