Sike András: Igazából mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás

CS. M.CS. M.
2026.03.08. 12:27
null
Fotó: YouTube/Magyar Birkózók Szövetsége
A Ferencváros jelenlegi vezetőedzője, Sike András aktív versenyzőként a szöuli olimpián érte el pályafutása legnagyobb sikerét: a döntőben bolgár riválisának szinte a lába sem érte a földet, addig dobálta azzal a bizonyos felrúgós emeléssel. Az egykori kötöttfogású 57 kilogrammos olimpiai bajnok később edzőként és szövetségi kapitányként is maradandót alkotott – több világklasszis birkózó jutott fel a csúcsra az irányítása alatt. Most interjút adott a Magyar Birkózók Szövetsége YouTube-oldalán.

 

„Igazából én mindig is futballista akartam lenni, de eltanácsoltak, B-opciónak jött a birkózás” – kezdte az interjút Sike András, aki elárulta, eleinte nem is ment könnyen, mert a foci miatt a szerdai edzéseket mindig kihagyta. 

„Eldöntöttem, hogy szeretnék válogatott lenni és világversenyeket nyerni. Rögtön az elsőn harmadik lettem a világbajnokságon, a felnőttek között pedig 1985-ben voltam először Eb-n és vb-n. Az első bronzérmemet 1988-ban szereztem meg Európa-bajnokságon, utána az olimpián aranyat” – mesélt pályafutása elejéről. 

A TELJES INTERJÚ ITT!

 

Legfrissebb hírek

18 évesen a válogatott kezdőcsapatában – interjú Csereklye Zsófiával

Képes Sport
2026.09.23. 14:49

Lévai Zoltán: A topon érzem magam

Birkózás
2026.09.23. 09:56

Épp egy éve versenyzett legutóbb, aranyéremmel tért vissza Losonczi Dávid

Birkózás
2026.09.21. 17:33

Remekeltek kötöttfogású birkózóink Horvátországban

Birkózás
2026.09.20. 21:06

Kiss Ágnes: Azért tudok az ezüstéremnek is örülni

Kajak-kenu
2026.09.18. 10:11

Dibusz Dénes: Itt becsukott szemmel is érezni, merre jár a labda

Európa-liga
2026.09.17. 10:22

Birkózótermet neveztek el a „Tuskirályról” Szombathelyen

Birkózás
2026.09.16. 19:42

Itt született, vb- és Eb-ezüstérmes birkózó, mégis kétszer elutasították Arszunkaev Musza állampolgárságát

Egyéb egyéni
2026.09.15. 14:30