Lévai Tamás nyerte a klasszisok csatáját kötöttfogású 87 kilogrammban

A nemzetközi szövetség, az UWW elnöke, Nenad Lalovics is megtisztelte jelenlétével a KIMBA-ban rendezett országos bajnokságot, mi több, a megnyitón beszédet is mondott, átadva jókívánságait sportolóinknak. A sportág szentélyének nagycsarnoka megtelt, a szokásokkal ellentétben ezúttal nem három, hanem négy szőnyegen rendezték meg a mérkőzéseket, így gördülékenyebben zajlott a program.
A legizgalmasabb párharcokat kötöttfogásban láthattuk, azon belül is a 87 kilogrammra jutott a legtöbb figyelem, hiszen három klasszisunk, az Európa-bajnok Takács István, a 82 kilóban vb- és Eb-második Szilvássy Erik, valamint az ugyancsak 82 kilogrammban vb- és Eb-bronzérmes Lévai Tamás is harcba szállt a bajnoki címért.
| Lévai Tamás, országos bajnok, kötöttfogás, 87 kg: – Szerintem magabiztos teljesítményt nyújtottam, erőben most érkeztem meg oda, ahova szerettem volna. Sokat fejlődött a védekezésem, ennek nagyon örülök, és azt is érzem, miben kell csiszolni a támadásomat a világbajnokságig, merthogy az a célom, hogy októberben, Kazahsztánban én képviseljem a magyar színeket. |
Hat induló esetében úgynevezett nordic systemben zajlik a lebonyolítás, nem volt ez másképp ebben az esetben sem, a csoportmérkőzéseket követően jöhetett az elődöntő, majd a helyosztók. Takács és Lévai összecsapott egymással a csoportban, utóbbi nyert 2:1-re, így Takács a másik trió első helyezettjével, Szilvássyval találkozott az elődöntőben. Ott simán nyert, Lévai sem hibázott, a döntőben tehát ismét ők csaptak össze egymással. A végeredmény nem változott, mindkét passzivitási pontot Lévai szerezte meg, így ő diadalmaskodott (2:0).
Kuriózumnak lehettünk szemtanúi, a 97 kilogrammosok között vb-ezüstérmes és Eb-harmadik Szőke Alex a nehézsúlyúak között lépett szőnyegre, mások mellett az U20-as világ- és Európa-bajnok Darabos Lászlót is legyűrve szerzett aranyérmet.
A hölgyek között is akadtak remek párharcok, ilyen volt az 57 kilogrammosok mezőnyében az Eb-ötödik Szenttamási Róza és az Eb-bronzérmes Dollák Tamara meccse, amelyet utóbbi nyert meg 12:11-re. Érdemes kiemelni az U23-as Európa-bajnok Terék Gerdát is, aki az áprilisi felnőtt Eb-hez két súlycsoportot feljebb lépve 59 kilóban nyert, a kategória Eb-ezüstérmesét, Bognár Erikát is legyőzve.
Szabadfogásban az egyik legjobb döntő 79 kilogrammban zajlott, Balázs Bálint 8:5-re verte meg Antal Dánielt.
ORSZÁGOS BAJNOKSÁG
A győztesek
Szabadfogás. 57 kg: Baráth Károly (Vasas), 61 kg: Rácz Balázs (UTE-KIMBA), 65 kg: Mizsei Zoltán (FTC-MVM–KIMBA), 70 kg: Arszunkajev Ahmad (Vasas), 74 kg: Lukács Norbert (VESC), 79 kg: Balázs Bálint (TSC), 86 kg: Biró Krisztián (FTC-MVM), 92 kg: Juhász Balázs (BHSE), 97 kg: Angyal Krisztián (Csepeli BC), 125 kg: Gellén Milán (VESC)
Kötöttfogás. 55 kg: Losonc Szabolcs (Csepel TC), 60 kg: Domokos Edmond (Szigetvár-KIMBA), 63 kg: Kazinczy Bálint (Egri VSI-KIMBA), 67 kg: Rafael Dániel (STE-KIMBA), 72 kg: Váncza István (FTC-MVM), 77 kg: Lévai Zoltán (BHSE), 82 kg: Tösmagi Attila (ESMTK-KIMBA), 87 kg: Lévai Tamás (BHSE), 97 kg: Varga Zalán (ZBSE-KIMBA), 130 kg: Szőke Alex (ESMTK).
Női birkózás. 50 kg: Teleki Réka (Csepel TC-KIMBA), 53 kg: Fáth Laura (BHSE-KIMBA), 55 kg: Szekér Szimonetta (BHSE), 57 kg: Dollák Tamara (UTE), 59 kg: Terék Gerda (Csepel TC-KIMBA), 62 kg: Báger Barbara (Cegléd-KIMBA), 65 kg: Elekes Enikő (Csepel TC-KIMBA), 68 kg: Szabados Noémi (FTC-MVM), 72 kg: Pók Karolina (Vasas), 76 kg: Újhelyi Evelin (Csepel TC)

Lőrincz Tamás: Meg kell védeni az értékeinket!

Birkózás: lemondott Németh Szilárd, az MBSZ elnöke

Ligeti Richárd: Hiszek abban, hogy a munkám eredményes lehet

Feloldották az orosz és fehérorosz birkózók korlátozásait




