TALÁLATOK A(Z) NS-publicisztika CÍMKÉRE

ALAPVONAL. Balczó András pályája, élete vigasz s a lelkiismeret sarkantyúja volt és maradhat nekünk. Felesége, tizenkét gyermeke, tizennyolc unokája s a Teremtő figyelő gondoskodásában, szeretetében élve, földi léte nyolcvanötödik esztendejét ma betöltve is.

ALAPVONAL. Légiósaink reménybeli sikere a többiek számára is kaput nyithat, egy jó szellemű futballista véleményére ugyanis odafigyelnek az értelmes klubvezetők. Felelősségük tehát dupla, de elég, ha megbecsülik magukat, a többi, mondhatni, egy futballkultúra nagyköveti munkájának bónuszaként következhet.

ALAPVONAL. Várják – nem véletlen a többes szám harmadik személy, nekem ugyanis más fogalmaim vannak a sikerről, mint azt a mai, marketing uralta világban elképzelik s persze sugallják. Aminek következménye a teher kontra lehetőség ellentét, amely elhozta a pszichológusok aranykorát. Maradi vagyok, akkor szerettem bele a sportba, amikor hősök voltak és nem sztárok.

ALAPVONAL. Lám, gondolatban máris vb-aranyig (1954), elődöntőig, de akár döntőig (1934, 1962) repítettük válogatottunkat, és háromszor is továbblöktük a csoportból (1958, 1982, 1986). Azaz kilenc vb-részvételünkből csupán az 1938-as ezüst, az 1966-os negyeddöntő és az 1978-as vesszőfutás maradt volna változatlan a VAR-érában.

ALAPVONAL. No de ne csak a 2024-es ötkarikás szemüveg optikáján át nézzük ezeket a világbajnoki győzelmeket, már csak azért se, mert bőven hordoznak magukban más érdekességet is – az első helyezés és a siker kínálta alapvetésen túl persze. Például azt, hogy bár javarészt klasszikus, hagyományos sikerszámainkban születtek, többségük hosszú várakozási idő elteltével került ismét »magyar fennhatóságunk alá«.

ALAPVONAL. Az amerikai középiskolákban csaknem nyolcmillióan sportolnak. A főiskolai, illetve egyetemi csapatokban félmilliónál is kevesebb a sportolói hely. Azaz száz középiskolai versenyzőből körülbelül hét jut be egy csapatba. Közülük pedig talán egy kap ösztöndíjat. Olimpiai bajnok vagy »vérprofi« pedig még annyi sem lesz. De több mint négymillió szülő elhiszi, hogy az lesz.

ALAPVONAL. Európából nézve azért különösen fájó, hogy immár a klubfutballban is megjelent egy potens ellenlábas, mert a politikailag, gazdaságilag és még tudományosan is napról napra egyre súlytalanabbá váló öreg földrészen a labdarúgás dicsősége tartotta még eddig magát a kontinens utolsó nagy mítoszai közül.

ALAPVONAL. Most viszont olyan világban találjuk magunkat, amelyben egy versenyen, mérkőzésen sokszor hiánycikk a sportszerűség, az ellenfél megbecsülése, a feléje nyújtott elismerő vagy elnézést kérő kéz. És ez a folyamat óhatatlanul túlzásokba, önkényeskedésekbe torkollhat, hiszen sok esetben fogalmunk sem lehet a szemben álló fél emberi elképzeléseiről.

ALAPVONAL. Mégis tamáskodom, főként azért, mert az edzést, a versenyzést én még mindig természetes dolognak tartom, életünk, világunk jobbik felének, amelynél a tudomány határvonalait sem árt meghúzni. Az emberi agyat pedig tisztelem, hiszen – nem én állítom, nálam okosabbak – működése egyszerre nagyszerű és rejtélyes.

ALAPVONAL. Varga Zsoltnál egyszerűen nincs mellébeszélés, nincs píárízű tömjénezés, nincs kirakatba menő melldöngető szöveg, nincs közösségi médiás parádézás – holott, ha valamit nem kell magyarázni, az a világbajnoki cím.

ALAPVONAL. Csakhogy a világ, különösen a futballvilág a közös sikerek és az egyénekre, egyedi jelenségekre lebontható kudarcok, azaz bűnbakok logikája mentén működik, ezért ebben a családi vállalkozásban én különösen nagy kockázatot látok. Nevezetesen azt: a közvélekedés szerint az azonnali visszajutás a Hertha bravúrja és ereje, a Bundesliga kettőben rekedés sokkal inkább Dárdai Pál fiaskója és e jelen felállás gyengesége lenne.

ALAPVONAL. Mindenki Párizsra figyel tehát, ám hogy a mostani és a 2024 nyári időpont közé erőszakolt februári világbajnoksággal és májusi Eb-vel mi lesz – hogy lehet észszerűen túlélni őket –, nem tudom. Ha rajtam múlna, mindkettőt kihagynám, de hát a kvalifikáció, meg persze muszáj versenynek lennie. Hiába, vén vagyok, s a Széchy-korszak elején rögzültek a sportággal kapcsolatos reflexeim, reményeim.

ALAPVONAL. Huszonnyolc évet töltött a pályán, ennyi idő alatt Olaszországban 17 (!) kormány volt hatalmon, három pápa viselte a halászgyűrűt, de hogy a saját portánkon is söprögessünk, a kizárólag nyomtatott verzióban létező Nemzeti Sportból multimédiás platform lett.

ALAPVONAL. Egyik kedvenc időtöltésem, hogy nézem a sportolókat a himnuszuk alatt, a dobogó tetején vagy a meccs előtt-után, egyre megy. Figyelem a reakcióikat, énekelnek-e, s ha igen, hogyan, halkan-e vagy hangosan, mekkora átéléssel.

ALAPVONAL. Punks not dead – a sportban sem. Ha valaki azt mondja, hiába a külső nyomás, őt szemernyit sem érdekli, mit gondol tevékenységéről a külvilág, a politika, a sportelnök, a vezetőség, a média, szellemiségében őrzi a konok és tiszta szembenállást.

ALAPVONAL. Aki mindezt azzal intézi el, hogy az úszás, a vívás, a vízilabda (sport)kultúránk része, azaz inkább az számítana kivételnek, ha a dolgok nem így működnének, nos, az ilyen kétségtelenül otthonosan mozog a sporttörténelemben, a jelenben viszont meglehetősen tétován.

ALAPVONAL. Mindenkinek vannak élményei, kedvencei, ne higgyük, hogy a hivatalosként közölt névsor pontos, hiteles, egyértelmű – leszámítva, hogy valóban csak jó futballisták kerülhetnek szóba. Én például, bármi is a véleményem a listázásról, mindig azzal kezdem, hogy megnézem, van-e a rangsorban magyar – és hol.

ALAPVONAL. Varga Zsoltnak több okból hozsannázhatnánk, a szakmázástól kezdve odáig, hogy akkor tűnik a parton fanatikus félőrültnek vagy éppen ellenkezőleg, őrjítően nyugodtnak, higgadtnak, amikor kell, de hadd emeljek ki egy talán kevésbé nyilvánvaló szempontot: ezt a sok egót, különleges, de olykor kalkulálhatatlan és szertelen egyéniséget, fiatalt és öreget, művészt és szakmunkást képes volt egy testté, egy lélekké, a győztes magyar válogatottá gyúrni.

ALAPVONAL. Hajlamosak vagyunk csak a győztesekre fókuszálni, az ő szemüvegükön keresztül látni a világot, őket idealizáljuk, de el tudjuk hinni, hogy ők mi is lehetnénk? Ugye, hogy nem?! Szükség van a Pinot-kra, akik azért kerékpároznak, mert szeretik.

ALAPVONAL. Ha nekem lehetne személyes kívánságom, azt szeretném, hogy az NB I-ben még kevesebb középszerű és gyenge légióst lássak, legyen ragadós a Kecskemét példája, és minél több együttesben tűnjenek fel eddig láthatatlan vagy háttérbe szorított tehetségek.