csupasport bannerhátsófüves banner

Besokallás ellen: mindig új élmények

LIPICZKY ÁGNESLIPICZKY ÁGNES
2018.05.13. 10:35
null
A világot már kétszer körbefutó Lubics Szilvia újabb nagy kihívás előtt áll, a Key West-i 100 mérföldes versenyen május 18-án rajtol. A kilencven százalékos páratartalom aligha segít a versenyzőknek.

Néhány héttel ezelőtt még Korfun szerepelt, most pedig Florida felé veszi az irányt. Szép lassan „befutja” a világot…

A kilométer táblázatom alapján már talán több mint kétszer körbe is futottam: 2009 óta vezetem az elektronikus versenynaplóm, s azóta több, mint hatvanezer kilométer van a lábamban, éves szinten 6-8 ezer kilométerek között teljesítettem, s a kezdeti években is összeraktam évente vagy 2-3 ezer kilométert.

Mennyi a heti penzuma?

Úgy 140-150 kilométer, ez függ a felkészülés adott szakaszától, s hogy éppen milyen versenyre készülök.

Mostanában kevesebb kilométert gyűjtök, mert elkezdtem terepen edzeni. Időben ugyannyit futok, csak a táv csökkent le a meredek szakaszok miatt.

Tavaly nagyon durva versenye volt a Badwater, amely 217 kilométer kőkemény szenvedés a kaliforniai sivatagos Halálvölgyben. Most ismét az Egyesült Államokban áll rajthoz, egy „türkizben” pompázó floridai versenyen.

A Key West-i ultra következik, 160 kilométer, és bár zöldben, a lagúnákat, szigeteket járjuk be a hidakon megrendezett versenyen, ez sem lesz leányálom, hiszen itt kilencven százalékos páratartalomban kell rajtolnunk. Vagyis itt is nagyon oda kell figyelni a folyadékpótlásra, a jegelésre és a hűtésre.

Mostanában az extrém kategóriájú versenyek közül is a legextrémebbeket választja. Mi alapján dönt?

Az ultrafutás a türelmes, kitartó, monotonitást bíró embereknek való, de bizony néha mi is be tudunk sokallni. Nem akarom ugyanazokat a köröket futni, ugyanazokon a versenyeken bizonyítani.

Keresem az olyan helyeket, ahol a kihívás mellett az élvezetet és az élményt is megtalálom a futásban. Key West pontosan erről szól.

Néhány napja Lubics Korfun versenyzett, erről itt írtunk.

https://www.csupasport.hu/futas/lubics-szilvia-kert-egy-pofont-578/

 

Legfrissebb hírek

Motivációs problémával érkezett, bronzéremmel távozott Balatonfüredről

Csupasport
2026.06.27. 16:58

Ferenczi István második lett a himalájai ultraversenyen

Csupasport
2026.06.25. 13:23

Elérte célját – győzött az Ultra-Trail Hungary leghosszabb távján

Csupasport
2026.06.24. 16:44

Revansot vett a legnehezebb priváton – megvan az UTT is!

Csupasport
2026.06.23. 14:51

Meglepődött magán a hajrában – ezüstérmet nyert az Európa-kupán

Csupasport
2026.06.22. 18:44

Motiválta a győzelem lehetősége – meg is szerezte az aranyérmet

Csupasport
2026.06.21. 16:58

Nem jött elő a sérülése, Európa-csúccsal nyert a világkupán

Csupasport
2026.06.20. 14:31

Harmadik országos bajnoki címét szerezte Benke György

Csupasport
2026.06.18. 16:44
Ezek is érdekelhetik