csupasport bannerhátsófüves banner

Cristiano Ronaldo utolérhetetlen

Vágólapra másolva!
2018.06.20. 19:11
null
Cristiano Ronaldo számára meseszerűen alakul a vb. A spanyolok elleni 3–3 alkalmával mesterhármast szerzett, Marokkó ellen pedig az ő góljával nyert a válogatott 1–0-ra. Ám nem csak a góljaira lehet büszke.

Két meccs, négy gól. Cristiano Ronaldo formájára nem lehet panasz, főleg ha hozzátesszük, hogy ezt megelőző három világbajnokságán összesen nem szerzett ennyit. Ráadásul a Marokkó elleni találata a 85. volt, amelyet a portugál válogatottban szerzett, ezzel a vonatkozó rangsorban megelőzte a 84 gólos Puskás Ferencet, és már csak a 109 gólos Ali Daei van előtte.

Ám más tekintetben is kilógott a mezőnyből, a csoportkör első fordulójában ugyanis nem volt nála gyorsabb futballista. Spanyolország ellen 33.98 km/óra volt a maximális sebessége, ami néhány helyen már gyakorlatilag gyorshajtásnak számítana…

Arról nem is beszélve, hogy februárban már 34 éves lesz, márpedig ennyi idősen a legtöbben még csak nem is álmodhatnak hasonló teljesítményről. Neki viszont meg sem kottyan. Úgy sprintel, mintha ez harmincon túl is a világ legtermészetesebb dolga lenne. Persze ahogyan arról korábban a csupasport is beszámolt,
a Real Madrid támadója a rengeteg edzésen túl is minden tőle telhetőt megtesz, hogy tökéletes fizikai állapotban legyen.

Alkoholt és cukros üdítőket például egyáltalán nem iszik, húst és halat viszont annál többet fogyaszt. Önmagában ettől még senki sem lesz gyors, ám Ronaldo példája is remekül bizonyítja, mennyit számít, ha minden apróságra odafigyelünk.

Beszédes, hogy a képzeletbeli dobogó ezüst- és bronzérmese jóval fiatalabb nála: a perui Luís Advincula 28, a horvát Ante Rebic 24 éves, ettől még persze az ő gyorsaságuk is megsüvegelendő.

Ha egyszer Ante Rebic megiramodik a labdával…

Érdekesség, hogy Usain Boltnak, a nyolcszoros olimpiai bajnok sprinternek a 2009-es berlini világbajnokságon 44.72 km/óra volt a végsebessége – ő akkor volt 23 éves. Ha ezt nem is, önmagát talán még túlszárnyalja Cristiano Ronaldo az oroszországi tornán.


A csoportkör leggyorsabb futballistái





  1. Cristiano Ronaldo (Portugália) 33.98 km/óra


  2. Luis Advíncula (Peru) 33.77


  3. Ante Rebic (Horvátország) 33.3


  4. Marco Urena (Costa Rica) 33.08


  5. Asraf Hakimi (Marokkó) 32.83


 

 

Legfrissebb hírek

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
14 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
2025.09.12. 14:52

A cudar időjárás ellenére körbefutotta privátban a Balatont 

Csupasport
2025.09.11. 16:50

Szokatlan volt neki az egyedüllét, de megcélozza a privát triplát!

Csupasport
2025.09.10. 15:46

Szoboszlai Dominik odament Cristiano Ronaldóhoz, hogy mezt cseréljen vele – videó

Magyar válogatott
2025.09.10. 00:05

Szaunával is edz a hőségre, ami az eddigi legmelegebb versenyén aranyérmet ért

Csupasport
2025.09.06. 19:12

Itt a Szőlőskör, az ősz egyik legkedveltebb futóversenye!

Csupasport
2025.09.05. 17:22

Fighters’ Run Piliscséven – A kihívás, ami összeköt

Csupasport
2025.09.04. 18:08
Ezek is érdekelhetik