csupasport bannerhátsófüves banner

Őrült világcsúcs 100 kilométeren

V. Á.V. Á.
2018.06.24. 20:20
null
Húszéves rekord dőlt meg Japánban: a hokkaidói Lake Saroma 100 kilométeres ultrafutóversenyen Szunada Takahiro 6:13:33 órás világcsúcsát 6:09:14 órára javította Kazami Nao.

Kazami Nao történelmet írt. A japán ultrafutó ugyanis két megdönthetetlennek hitt (világ)csúcsot is átadott a múltnak 2018. június 24-én a hokkaidói Lake Saroma ultrafutóversenyen. Ugyanezen a viadalon húsz évvel ezelőtt szinte napra pontosan Szunada Takahiro 6:13:33 órás rekordot ért el, igaz, ezzel nem tudta túlszárnyalni a britek hosszútávfutójának, Don Ritchie-nek az 1978. október 28-án szintén 100 kilométeren, de pályán futott 6:10:20 órás világrekordját.

A világban most valami megváltozott, ugyanis Kazami Nao 100 kilométeren elhozta az űrkorszakot az ultrafutásban: a június 24-én rendezett versenyen 6:09:14 órára volt szüksége ahhoz, hogy leküzdje a távot. Ez a futás azért lehet emlékezetesebb, mint Don Ritchie teljesítése, mert – mint említettük – a brit futó pályán érte el a 6:10:20 órás rekordot, mondhatni, sterilebb körülmények között hagyta maga mögött a kilométereket. De bárhogy is történt, az ultrafutás nagy egyéniségei régóta készültek rá, hogy a Lake Saroma-győztes Szunada Takahiro és a pályamenő Don Ritchie elé kerülhessenek.

Az álom most megvalósult!

Csak egy apró kiegészítés: Kazami legjobb ideje a maratoni távon 2:17:23. A hatalmas 100 kilométeres világrekord apropóján az internetes oldalakon elkezdődött a vita arról, ha egy futó ilyen teljesítményre képes ezen a távon, akkor nincs messze az a pillanat sem, hogy a maratoni futás világcsúcsa akár kicsivel két óra alá kerüljön.

Valóban megtörténhet ez a csoda is?

 

Legfrissebb hírek

Elsőként ért a célba, mégis második lett elitben a szombathelyi Spartanon

Csupasport
5 órája

Nem látott rá esélyt, mégis bronzérmes lett az UTT-n

Csupasport
2026.08.06. 19:58

Légzési probléma után nagyszerű pályacsúcs az UTT-n

Csupasport
2026.08.01. 16:58

Bódis Tamás harmadik lett a brutális ultramaratonon

Csupasport
2026.07.29. 14:51

Az UTT-terv bejött, a harmadik hely pedig hab volt a tortán

Csupasport
2026.07.28. 16:29

A csodálatos panoráma repítette előre a Tapolca Trailen

Csupasport
2026.07.27. 14:44

Teljesítette egyéni céljait és ezüstérmet nyert az UTT-n

Csupasport
2026.07.26. 14:48

Meglett a száznyolcvan kilométer, aranyéremmel mehetett haza a lányához

Csupasport
2026.07.23. 14:44