csupasport bannerhátsófüves banner

A hegy magányos harcosa

Rác BenedekRác Benedek
2018.07.17. 11:35
null
A Kör ezúttal nem a horrorfilmet jelenti, hanem a Börzsönyben teljesítendő százötven kilométeres távot, amelyet egyénileg, segítő nélkül eddig csak heten teljesítettek – Bódi István a nyolcadik.

Alig több mint egy nap alatt teljesítette a Kört Bódi István, aki 150 kilométeren keresztül futott a Börzsönyben.
A teljesítménytúra a hegység legszebb és legnehezebb részeit érinti, de a futóknak 7100 méter szintkülönbséget kell leküzdeniük.

A Kört eddig csak heten – Barta László, Csernus Brigitta, Márton Dániel, Nyakas Gábor, Oszaczki Géza, Takács Krisztián, Zádori Roland – teljesítették egyéniben, segítő nélkül, most hozzájuk csatlakozott Bódi István, aki 2014 tavaszán segítővel már lefutotta a távot, ezúttal viszont egyedül küzdötte le a 150 kilométert. Ráadásul majdnem három órával gyorsabban, mint négy éve.

„Kattanás – válaszolta nevetve Bódi István, amikor szóba került, hogy miért akar valaki teljesíteni egy ilyen kihívást. – A futás során szabályokat tűztem ki magam elé, sokan ugyanis elindulnak egy-egy ultraversenyen, aztán már az elején elfutják magukat. Belőttem egy tempót, és arra figyeltem, hogy azt tartsam végig. Emellett húsz kilométerenként nyújtottam, odafigyeltem a frissítésre is. A Börzsönyt betéve ismerem már, így az útvonallal nem volt gond, egyébként sem használok gps-t, csak térképet.”

Bódi István hozzátette, 24 óra volt a célja, de egy cseppet sem bánkódik amiatt, hogy huszonhárom perccel kifutott az időből, mert a legfontosabb a teljesítés volt. Mostanában egyébként is sokat foglalkozik a meditációs futásokkal, nem versenyként tekint a megméretésekre, az a fontos, hogy jól érezze magát.

„Ha kitűztem volna, hogy meg akarom javítani Nyakas Gábor 21:28 órás rekordját, biztosan kudarcként tekintenék a Körre, így viszont nagyon elégedett vagyok. Minimális izomlázam van, no meg fáradt vagyok, mint a kutya – tette hozzá Bódi István, aki a táv legnehezebb és legjobb részéről is beszélt. –

A százhuszadik kilométer sehogyan sem akart eljönni. Este volt már, a Kámor nevű hegy következett, amit ismerek, most azonban iszonyatosan meredeknek éreztem, mintha soha nem akart volna véget érni.

A legjobb rész pedig a pogányvári emelkedő volt, az a legbrutálisabb, szinte függőleges falra kell felmenni, ezúttal viszont piszkosul élveztem.”

Bódi István a sikeres teljesítésért járó érem valódiságpróbáját is elvégezte a célba érkezést követően

 

Legfrissebb hírek

Boros Richárd negyedik Spartathlonján a hegyen szeretne elköszönni édesapjától

Csupasport
2026.09.24. 11:44

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
2026.09.23. 11:47

Jó ötletnek bizonyult mogyorókrémet vinni a Darálóra

Csupasport
2026.09.16. 16:44

A teljesítésért érkezett, női pályacsúcsot futott a Darálón

Csupasport
2026.09.15. 16:06

Kelemen Anett jó színészi képességeit is kamatoztatta Berlinben

Csupasport
2026.09.14. 16:35

Összeomlott, de a hajrábeli találkozások pluszmotivációt jelentettek a folytatásra

Csupasport
2026.09.13. 18:58

Győzelem a Szavanna Trailen – jöhet Dél-Korea

Csupasport
2026.09.08. 14:58

Ezüstérmet szerzett az eddigi leghosszabb távján

Csupasport
2026.09.07. 17:44